gods will be watching csonti gaming

Gods will be watching bemutató

A Hotline Miami alkotóinak új játéka a Gods will be watching, mely egy “körökre osztott-point and click-management” játék. A játék 6 pályát tartalmaz, melyek 6 igen durva szituációt mesélnek el, amikből ki kell valahogy keverednünk, de ennek módja a játékosra van bízva. Minden pálya számtalan módon teljesíthető, de ezekre rálelni nagyon nehéz. Ebből kifolyólag sokat……NAGYON SOKAT fogunk próbálkozni, mire sikerül valahogy túljutni akár csak az első pályán.

A játék vizualitása nagyon nosztalgikus pixel-art stílust kapott, ami a régi kaland játékok hangulatát idézi, ami mellé nagyon jól eltalálták az aláfestő zenéket is.

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a játék nem való mindenkinek! Egyrészt 90%-ban olvasni kell idegen nyelven a cselekményt (bár fontos megjegyezni, hogy angol mellett van német, francia és spanyol nyelv is a játékban), így akik nem beszélnek nyelveket, azoknak nem csak nehéz, de élvezhetetlen is lesz a játék. Ezen felül sok esetben 18+-os brutalitású jelenetek is vannak, ezért nem a gyerekeknek, hanem inkább egy érettebb célközönségnek tudom csak ajánlani a játékot. Végezetül pedig a játék alap dinamikájához hozzá tartozik, hogy nagyon sokszor fogjuk elbukni a pályákat, amiket utána előről kell kezdenünk, így csak az próbálja ki, akinek jó a kudarc tűrése.

Összegezve, nekem tetszik a játék. Ötletes, hangulatos és sokáig megőrzi a szavatosságát. Ugyanakkor tényleg csak egy szűkebb rétegnek tudom ajánlani a játékot, akiknek a fentebb említett nehézségek nem okoznak problémát. Ennek szellemében nézzük, mit is néznek majd az istenek 🙂

7524. a honlap

Érdekesség, de meg szerettem volna osztani veletek, hogy az alexa.com szerint a csontigaming.com honlap a 7524. leglátogatottabb oldal Magyarországon, és ezzel hivatalosan is felkerült a kereső térképre. Kis lépés ez, meg tudom, hogy ez csak becslés, de én ettől még büszke vagyok rá 🙂
Jelenleg egyébként napi átlag 160 ember fordul meg az oldalon, átlagosan 6 cikket olvasnak végig és kb. 9 percet töltenek az oldalon.
Ami meglepő, hogy a GYIK a 4. legnépszerűbb téma, és mégis hányszor kapom még mindig ugyan azokat a kérdéseket újra meg újra 😀

Sajna csak 1 oldal linkel még ide, de ha így folytatódik a tendencia, hamarosan érzésem szerint sokkal többen fognak hivatkozni az oldalamra (remélem). 🙂

Curse-of-Naxxramas hearthstone

Hearthstone Naxxramas dömping

Tegnap este 8 körül élesedett a Naxxramas kaland a Hearthstone szervereken és rögtön rá is repültem. Emlékeztetőül, az első héten az első szárnyat mindenki megkapja ingyen, utána viszont fizetni kell érte (6 Euró vagy 700 arany), ahogyan a többi szárnyért is (a többi szárny már mindenkinek CSAK fizetős). Ha kinyitottál egy szárnyat, akkor az örökre elérhető lesz, de csak az adott fiók alatt, új fiók alatt újra kell őket nyitni. Hetente aktiválnak egy új szárnyat, így a teljes Naxxramas tartalom csak Augusztus 19. után lesz elérhető. A szárnyak teljesítésével új kártyákat kapunk, melyeket itt mutattam be és elemeztem picit:

Continue reading

robocraft csonti gaming

Robocraft, Unturned és Transformers bemutató

Néhány új bemutatóval gazdagodott a csatorna az elmúlt néhány napban. Ezek az Unturned, a Transformers Fall oc Cybertron és a Robocraft. 2 ezek közül korai hozzáférésű játék (itt is látszik, hogy egyre népszerűbb ez a piaci stratégia), de ugyanakkor ingyenesen játszható Free-to-play modellt követ. Érdekes módon ez a két játék próbál jelenleg elég sikeres játékokat ötvözni, és nem is eredménytelenül, mivel elég felkapottak lettek az utóbbi hetekben. A kérdés csak annyi, hogy elegendő lesz-e ez a löket vagy pár hét múlva lecseng?

Az Unturned egy túlélő sandbox játék, melyben zombik ellen kell felvenni a kesztyűt. Lehetőség van a PvP-re (emberek ellen harcolni) is, de lehet csak a zombikra fókuszálni. A játék a Minecraft vizualitását ötvözi a DayZ zombi apokalipszisével. Jelenleg ingyenesen játszható, korai hozzáférésű a program.

A Robocraft szintén egy korai hozzáférésű free to play játék, melyet a változatosság kedvéért a Minecraft és a World of tanks szerelem gyermekeként lehetne beazonosítani. Lényegében kis építőkockákból rakhatjuk össze saját harckocsinkat / repülőnket, amikkel utána szitává lőhetjük egymást a csatamezőn. A játék hangulatos és könnyen elsajátítható, így kellemes kikapcsolódást nyújthat ezen két játék rajongóinak, de vajon képes lesz-e fenntartani az érdeklődést hosszútávon is?

Végül egy teljes árú játék, a Transformers Fall of Cybertron, amely egy Transformers TPS. A játék egy előzmény történetet mutat be, hogy miként hagyták el az alakváltók a szülőbolygójukat és egyben a War for Cybertron közvetlen folytatása is. Nagyon hangulatos, akcióban gazdag, látványos játékról van szó. Noha kissé rövid, de Transformers rajongóknak kötelező, mert az eddig készült legjobb Transformers játék. Talán ez lehetett az egyik oka annak, hogy számomra érthetetlen és példátlan módon most újra felárazták a játékot, ami elég csúnya stratégia, mert így drágább, mint a néhány hete megjelent legfrissebb Transformers játék, a Rise of the dark spark. Ettől függetlenül, amint ismét olcsóbb lesz, érdemes lehet kipróbálni mindenkinek. A felárazásról meg tényleg no comment…..

plague inc simian flu csonti gaming

Plague Inc. Evolved – Simian flu tutorial

Megérkezett a Simian vírus, mellyel elhozhatjuk a Plague inc. világába a Majmok bolygóját. Az új vírus egyébként nem burkolt reklám a most debütáló Majmok bolygója – Lázadás c. filmnek, de a film megtekintése nélkül is élvezetes kis új járványt kaptunk (én sem láttam az új filmet :P).

Ebben a videóban azt mutatom meg, hogy miként vehetitek át az uralmat a majmokkal a bolygón, miközben kiírtjátok az emberiséget ezzel a (remélem) képzelt vírussal. Jó szórakozást 🙂

edge of space csonti gaming

Edge of space Korai még bemutató

Az Edge of space egy Terraria – hoz hasonló sandbox játék, mely hasonlóan a Darkout-hoz vagy a Starbound-hoz szintén Sci-fi környezetben játszódik. 1 éve van kint Steam-en koria hozzáféréssel a játék, és azóta rendszeresen kapja a frissítéseket, ami alapján elmondható, hogy aktívan foglalkoznak a játék fejlesztésével.
A játék maga elég lassan indul, sokat kell bányászni és öldösni a gyengébb lényeket, mire sikerül némi haladást elérnünk és néhány új eszközt kifejlesztenünk valamint a Tutorial és a felhasználói felületek (user interface) is hagy maga után némi kívánni valót. Ugyanakkor ha képesek vagyunk túllendülni az első másfél órán, kicsit kitapasztaljuk (utána olvasunk) a játékot, akkor az fokozatosan megnyílik és egyre több lehetőségünk lesz. Emellett nagyon nyugodt a hangulata és akár egyedül vagy barátainkkal együtt kellemes kikapcsolódást nyújt a műfaj kedvelőinek.
Remélhetőleg a rendszeres frissítésekkel kijavítják a kisebb kellemetlenségeket a kezelő felületen és még több tartalmat kap majd a játék.

csonti gaming

Csonti Gaming hírek

Ez egy uncsi kis blog post lesz arról, hogy mik a terveim a következő néhány hétre vonatkozóan, végig se olvassátok, mert hosszú és nem lesz benne semmi extra 🙂 De ha már mégis végig olvassátok, akkor beavatlak titeket sötét terveimbe és hogy miként látom a jelenlegi helyzetet a csatornámat illetően 🙂 Enjoy…..

Continue reading

Alien isolation crew

Alien Isolation előrendelői bónusza az eredeti Nostromo legénység

Október 7. érkezik az Alien Isolation, mely egy első személyű túlélő sci-fi horror játék lesz, amiben Amanda Ripley (ElLen Ripley lánya) bőrébe bújva kell túlélnünk, miközben egy kedves Xenomorf (Alien) vadászik majd ránk. Pár napja elérhető az előrendelés a játékra a nagyobb külföldi oldalakon, és az előrendelők egy különleges bónuszt kapnak.
Az első Alien film, a Nyolcadik utas a halál legénységével egy extra küldetést a Nostromo fedélzetén, ahol feltűnik majdnem minden régi karakter EREDETI szinkron hangokkal. Sigourney Weaver (Ellen Ripley), Veronica Cartwright (Lambert), Harry Dean Stanton (Brett), Tom Skerritt (Dallas) and Yaphet Kotto (Parker) kaptak szerepet, és mi pedig Dallas, Parker vagy Ripley bőrébe bújva játszhatunk majd.
Az extra küldetés és a karakterek később elérhetőek lesznek DLC formájában mindenki számára.
Elég kemény felhozatal és a rajongók számára biztosan még vonzóbbá teszi a játékot, ha az új alap koncepció (véééééégre egy túlélő horror Alien játék) nem lett volna elég. Az őszi időszak igen zsúfolt lesz új játék megjelenéseket tekintve, arról nem is beszélve, hogy az elmúlt években elég sok csorba esett az Alien brand hírnevén, amiket a játéknak le kell küzdenie és helyre kell állítania. Eddig nagyon biztatóak a kilátások erre vonatkozóan és remélem sikerül a fejlesztőknek egy olyan Alien játékot tető alá hozni végre, amit a rajongók és a franchise megérdemel.

Én mindenesetre várom nagyon a játékot, amiről természetesen lesz videó is 🙂

csonti gaming túlélő nap

Csonti Gaming Túlélő nap

A csatorna életében mehatározóak a túlélő játékok (Rust, Don’t starve, Forest stb…) és ti is nagyon szeretitek (és állandóan kéritek is) őket. Arra gondoltam, legyen gyereknap, és a hétvégére 3 videót is kaptok a mai napon a kedvenc túlélő játékaitokból a Túlélő nap keretén belül 🙂
Ezek:

A jövőben máskor is szeretnék majd hasonló videó csomagokat készíteni nektek 🙂 Remélem tetszeni fognak a videók és jól fogtok szórakozni.

sims4

Sims 4 csecsemők és medence nélkül

A napokban közölték a hivatalos Sims 4 oldalon, hogy sajnos a szeptemberben érkező következő részben nem lesznek benne a csecsemők, és medencéket sem fogunk tudni építeni a házunkhoz. Elmondásuk szerint ez egy nehéz döntés volt, de meg kellett hozniuk annak ellenére, hogy tudják, ezzel sok rajongónak okoznak majd csalódást.
“Nem elég, hogy a valóságban sose lesz medencém, de most már a játékban sem lehet?” vagy “Mibe fullasztom bele ezentúl a simjeimet?” kérdések jogosan merülnek fel ezek után sokakban. 😀

Continue reading