Új játékmódot kap a Hearthstone

Hamarosan (dátum még nincs) új játékmódot fog kapni a Hearthstone, amit csak sztenderdizált módnak neveznek majd a Kraken évében. Ez azt jelenti majd a gyakorlatban, hogy csak az aktuális évi és azt megelőző évi paklik és kalandok kerülnek bele ebbe a módba, valamint az alap kártya csomag lapjai. Tehát a sztenderd módban nem lesznek benne a Naxxramas és a Goblin Vs gnomes lapok. Aggodalomra nincs ok, mert minden lap továbbra is legyártható marad, valamint a Wild játkémódban úgy játszhatunk minden kártyalappal, ahogyan eddig is.

Az új játékmód tavasszal érkezik egy új paklival egyetemben. Véleményem szerint ez elsősorban a hivatalos versenyeken fog lendíteni, ahol már csak a sztenderd paklikat lehet majd használni, és emiatt sokkal frissebb maradhat a játék ezen a színtéren. Ugyanakkor az új játékosok problémáját csak részben vagy sehogy sem oldja meg, mert csupán néhány lappal kevesebbet kell majd legyártaniuk és még nem beszéltünk az idén érkező új lapokról. A régi lapok inflálását továbbra is jobb megoldásnak érzem, akárcsak azt, hogy legyen több lehetőség paklikat szereni a játékban. Ugyanakkor az összes kártyalap játszható marad a Wild módban, így akinek nem tetszik az új rendszer, azoknak is megmarad a régi.

A többi részletről beszélek a videóban.

GoG games in development

A GOG megmutatta, hogy miként lehet normálisan kezelni a korai hozzáférésű játékokat az újonnan bevezetett Games in development programjával. A szolgáltatás lényege hasonló a Steam Early access programjához, vagyis még fejlesztés alatt álló be nem fejezett játékokat kínál eladásra. Ugyanakkor a GoG alternatívája klasszisokkal korrektebb lehetőségeket és nem utolsó sorban biztonságot kínál a vásárlóknak, amivel példát állít a versenytársaknak és véleményem szerint főléjük is emeli azt.

A Games in development sajátos elemei:

  • Minőség – minden ide kerülő játék előzetes szűrésen megy át, és csak azok vehetnek részt a programban, amit a GOG csapata is jónak ítél meg.
  • 14 napos pénzvisszatérítési garancia – 14 napon belül kérdés nélkül visszafizetik az itt vásárolt játékok árát, ha panasszal él valaki.
  • Verzió rollback – A GOG Galaxy klienst használva lehetőség van visszaállítani a fejlesztés korábbi verzióit, így ha egy esetleges újítás mégsem működne jól.
  • DRM mentes játékok – tehát szabadon letölthető és internet kapcsolat nélkül is játszható játékokról van szó.

Mindez tökéletesen szembe helyezkedik a Valve eddigi felfogásával a korai hozzáférést illetően és felhasználóbarát megoldást ad a legnagyobb problémáira is. Bár a fejlesztők szemszögéből nem olyan barátságosak ezek a feltételek, hiszen így akár ingyen kipróbálhatják a játékaikat az emberek, de ha valaki félkész terméket szeretne árulni, annak igen is vállalnia kell ezt a kockázatot vagy nem kiadni korai hozzáféréssel a játékot.

Jelenleg csupán néhány játék kapott itt helyet (pl. Starbound, Project zomboid), de remélhetőleg ez a lista hamarosan bővülni fog.