Amit a Nintendo Switch-ről tudni lehet

Hosszas várakozás és spekulációk után a Nintendo bejelentette a legújabb konzol készülékét, mely Nintendo Switch névre hallgat majd. Ezzel az elmúlt évek NX mizériája is lezártnak tekinthető. A leleplezésre egy hangulatos promó videóban került sor. A trailer elsődleges funkciója az új konzol 2017 márciusi eljövetelének közlésén túl egy életérzés átadása volt, de más konkrétumok és információk NEM HANGZOTTAK EL. Úgyhogy mindenki ennek megfelelően kezelje. Lesz új Nintendo konzol Switch néven, ami várhatóan jövő márciusban érkezik. Az ára, teljesítménye és a rá érkező játékok mibenlétét jelenleg homály fedi….

Ennek ellenére a trailer alapján lehet következtetni néhány dologra az eszközzel kapcsolatban, de ezek is sok kérdést vetnek fel:

A Switch egyaránt lesz használható konzolként a nappaliban és hordozható konzolként. Ha a tévénken akarjuk élvezni a Switch-et, akkor ahhoz jár egy dokkoló. Az akkumlátor idő és a tölthetőség módjai kérdésesek. Személy szerint úgy gondolom, hogy a dokkolónak kéne töltenie a konzolt, de emellett kellene egy külön USB töltő is.

A konzol két oldalán egymásnak tükrözve lesz 2 lecsatolható kontroller, amik egyszerre használhatóak 1 és 2 játékos számára is, továbbá vezeték nélküli jelátvitellel rendelkeznek. A kérdés, hogy mi ezeknek a hatósugara illetve az akkumlátor ideje, valamint hogy fogjuk ezeket tölteni? Másik szempont a kontrollerek ergonómiája és hogy mennyire áll majd kézre az átlagos felhasználónak. Ezen felül lesz jack dugó bemenet (ezt neked új Iphone) és kitámasztó is.

Az nagyon jól lejön a videóból (néhány eléggé túlkapásos jelenettel , hogy a konzol egyik legnagyobb vonzereje a mobilitásában rejlik majd és a könnyed többjátékos mód lehetőségével más Switch játékosokkal, valamint utaltak az E-sport potenciálra is. Na ezen a ponton azért voltak meredek jelenetek, szerintem a csúcs az volt, amikor leállnak a kosárlabda játékosok, hogy a pálya közepén a Switch-en kosarazzanak egy videójátékban :).  A mobilitásnak örülünk, elvégre ez már ma jóformán elengedhetetlen, de az nem derült ki, hogy lesz-e online komponens-e az eszközben.

Végül a leginkább fajsúlyos pont: a játékok. A trailerben büszkén mutattak több játékot is a konzolra, amik közül a Nintendo saját játékai felül nem kérdéses, hogy jönnek majd (Zelda, Mario, Mario Cart, Splatoon). Ezen felül nagyon sok fejlesztővel és kiadóval vannak partnerségben az eszköz kapcsán, ami bíztató előjel. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a videóban szereplő Skyrim és NBA játékok fejlesztői NEM ERŐSÍTETTÉK MÉG MEG, hogy ezek a játékok jönnek Switch-re. A Wii egyik nagy hiányossága pont a third-party fejlesztők játékai voltak, noha ott is be volt harangozva sok név, amiből végül nem lett semmi, mert a konzol nem volt rá alkalmas vagy más problémák léptek fel. Ebből kifolyólag én óvatosságra intenék mindenkit, hogy csak a 100%-ban megerősített játékok után kezdjen el valamennyire lelkesedni az eszközért, mert játékok nélkül csak egy drága darab műanyag lesz az egész.

Ahogyan arra pedig már korábban utaltam, az ár és a specifikációk még nincsenek bejelentve. Az NVidia egyik spéci Tegra rendszere fog ketyegni benne, de ennél többet nem tudni. Remélhetőleg legalább a mostani konzolok teljesítményét hozza majd. Ami viszont még fontos lehet, hogy a játékok “kazettás” formában jönnek majd hozzá (egy kis retro érzés), de akkor felmerül ismét az online komponens integrációjának kérdése.

Minezek ellenére úgy gondolom, hogy az új Switch nagyon sok ötletes újítást tartalmaz majd a maga nemében, amiket ha jól implementálnak, akkor egy nagyon klassz új rendszer lehet, ami mobilitásának köszönhetően (még ha megkésve is, de) versenybe szállhat a többi konzollal. De túl sok még a kérdés. Ameddig a ködös részletek nem tisztázódnak, addig én megmaradok a szkeptikus érdeklődés szintjén, és mindenki másnak is ezt javaslom.