Korai még – Mad Games Tycoon

Korábban kirpóbáltam a Mad Games Tycoont, ami nemrég jött ki Steam-en korai hozzáféréssel. Most egy összeszedett(ebb) Korai még videót készítettem, amiben megmutatom, hogy mit kínál számunkra a játék a jelenlegi formájában.

Az MGT egy játék fejlesztő management játék, ám korábbi versenytársaival szemben nagy hangsúlyt fektet a játékok elkészítésén túl a cégünk infrastruktúrájára. Lényegében egy számomra kedves játék, a Theme hospital mintájára építhetjük fel és managelhetjük a játék fejlesztő cégünket, ami véleményem szerint bomba ötlet és nagyon jól működik ebben a játékban.

Persze a játék még számos helyen hiányos és csiszolatlan, de a jelenlegi formájában is képes több órára oda bilincselni maga elé, ami már egy jó jel. Személy szerint nem találkoztam égbe kiáltó hibákkal sem.  Annak pedig külön örülök, hogy visszanyúlt egy olyan műfajhoz, amit az utóbbi 10 évben már azt hittem elfelejtettek. Reméljük a végleges verzió pótolja majd a hiányosságokat és bővül még jópár funkcióval, mert akkor egy nagyon jó management játék lesz.