A szponzorációs ajánlatokról a csatornán

Bizony elérkezett ez az idő is, amikor kis csatornám elért egy olyan nézettséget, hogy felfigyeltek rá a cégek és ellenszolgáltatás fejében szeretnék rajtam keresztül megismertetni Veletek a termékeiket. A közelmúltban már láthattatok ilyen jellegű sikeres együttműködéseket,  például amikor a Meze fülhallgatót próbáltam ki (amit mái napig is használok), vagy a legutóbbi Hearthstone TGT paklibontást is részben támogatták cserébe a reklámért. Ugyanakkor nagyon sok más ajánlatot is kaptam / kapok az utóbbi időben, amikről nem tudhattok, mivel szinte mindet vissza kellett utasítanom bizonyos okok miatt. Ellenben ha akad közöttük működőképes konstrukció, akkor a közeljövőben lesz 1-1 szponzorált videó is a csatornán.

Azért nem kell kétségbe esni, nem ez fogja továbbra sem kitenni a tartalmat, de ha akad egy jó ajánlat, amivel én is tudok azonosulni amellett, hogy anyagilag honorálják a munkámat, akkor nem fogok rá nemet mondani. Az “eladtam a lelkem” baromságot meg hallani sem akarom, mivel nem szándékozom így tenni, de valamiből élni is kell, ezért ha van életképes ajánlat, azt el fogom fogadni. Éppen ezért ebben a bejegyzésben szeretném lefektetni és megosztani veletek a szponzorációkkal kapcsolatos értékrendemet, ami egyben irányelvként is szolgál az ilyen jellegű videóimban. 

Transzparencia

Nagyon fontos számomra, hogy az ilyen jellegű együttműködések transzparensek, azaz átláthatóak, nyilvánvalóak legyenek a nézőim felé, azaz felétek. Ez azt jelenti, hogy az ilyen videók címébe mostantól be fok kerülni a “Szponzorált” szócska. Így a megtekintés előtt már látható lesz a számotokra, ha egy videó szponzorált, és ha esetleg emiatt már nem vagytok rá kiváncsiak, akkor nyugodtan átugorhatjátok. Emellett a videóban is be fogom mondani a legtöbb esetben (többnyire az elején), hogy “ezt a videót XY támogatta”, főleg ha ez része is a megállapodásnak. A támogatás mértékét ugyanakkor nem fogom közölni. Ez számomra így korrekt felétek nézve és a kereskedelmi rendelkezéseknek is eleget tesz.

Megbízhatóság

Nem fogok Nektek szemetet mutatni, így csak olyan együttműködéseket vállalok el, ahol a partner által kínált termék, oldal stb…. számomra is vállalható minőséget kínál és tudok vele azonosulni. A kétes eredetű vagy tiltott tartalmak alapból ki vannak zárva, amikbe beletartozik minden Youtube által tiltott tartalom is. Ugyan ez igaz a “komolytalan” ajánlatokra is.

Mértékletesség

Nem szeretnék leterhelni senkit sem a sok szponzorált videóval, így maximalizálom az adott időszakban elvállalt ajánlatok számát. Ez nagyjából heti max. 1-2 videót jelenthet még akkor is, ha több ajánlatot kapok.

Nincs referációs program

Nem vállalok több referációs programot, ahol a partner az után fizet, hogy én hány regisztrációt / befizetést termelek neki. Csak és kizárólak fix honorációs modellt fogadok el. Ennek oka, hogy az ilyen jellegű promóciók csak akkor hoznak némi eredményt, ha több videón keresztül tartanak, amivel nincs se kedvem, se időm foglalkozni. Ez alól egyedül a G2A program volt kivétel, amit már nagyon régen kezdtem hírdetni és azóta is megtalálható a link a videóim alján, de már jó ideje direkt nem promótálom aktívan az oldalt, így csak az talál rá, akit tényleg érdekel.

Játék beszerzések

Minden bemutatott játékom eredeti. Az utóbbi időben majdnem az összeset sikerült a készítőktől beszereznem úgynevezett sajtópéldányként. Emiatt mára már az a ritka, ha egy játékot önköltségen kell megvegyek. A játékok számomra már olyan “munkaeszközökként” funkcionálnak, mint egy zenésznek a hangszere, tehát alapvetőnek tekinthetőek a tartalom előállításához. Enélkül nem lenne az adott játékból videó, ami a készítőknek és nekem is egyaránt megéri. A másik ok, hogy attól, hogy egy játékot megkapok ingyen, nem leszek részrehajlóbb a bemutatásakor a tőlem megszokottnál. Nem vagyok kritikus és általában olyan játékokat mutatok be, amik alapból is érdekelnek, ezért pozitívabban szoktam róluk nyilatkozni. A játékaim elenyésző részében kellett eddig csalódnom, de annak mindig hangot is adtam. Eddig mindig bemondtam, ha egy játékot ilyen módon ingyen kaptam, de mostantól ezt alapvetőnek tekintem és nem feltétlenül fogom külön megemlíteni. Ettől függetlenül hálás vagyok a készítőknek és mindentől függetlenül mindig kirakom a játékuk elérhetőségét a videó leírásába.

Más eset, ha valaki előzetes egyeztetést követően szponzoráció gyanánt egy általam kért játékot küld nekem. Ebben az esetben szponzorációnak tekintem a dolgot és mindig  feltüntetem ezt a videóban, hogy a játékot kitől kaptam. Ugyan ez igaz arra az esetre is, ha egy adott játék készítői keresnek fel, hogy anyagi ellenszolgáltatásért (nem csak játék kulcsért) cserébe készítsek videót a játékukról.

Természetesen az általam használt eszközök vagy más fizikai termék esetén miden esetben megemlítem, ha az adott terméket kaptam valakitől. Ez alapvetően a megállapodás része is, hogy tudjátok, kitől kaptam az adott terméket.

 

Remélem mindezekkel az irányelvekkel sikerült egy átlátható és egyben korrekt formátumot találnom az esetleges jövőbeli szponzorációs együttműködések számára a csatornán.