A Youtube királya Pewdiepie tavaly 7,4 millió dollárt keresett

7,4 millió dollár 1 év alatt. Nagyjából ennyit (vagy inkább többet) keresett 2014-ben az első számú Youtube csatorna tulajdonosa Pewdiepie (rendes nevén Felix Arvid Ulf Kjellberg – nem, nem fogom kiejteni 😛) . Ahogyan várható volt, hírtelen mindenki erről kezdett el beszélni, és az emberek eltérő módokon reagálnak a dologra. Vannak, akiket nem érdekel, vannak akik elképednek, hogy ekkora pénzeket is lehet keresni, vannak, akik örülnek a sikerének és vannak, akik irigykednek vagy támadják emiatt (mert irigykednek :P), mondván kamera előtt üvöltözni bárki tud. Problem? 😀

A napokban Felix is nyilatkozott az esetről és elmondása szerint örül a sikerének és sajnálja, hogy sokakat ez zavar, de ettől ő még folytatja tovább ugyan azt, amit eddig és köszöni szépen a rajongók millióinak a támogatását. Azt elismeri, hogy irigylésre méltó a helyzete, hiszen tényleg csak ordít otthon a kamera előtt, miközben videó játékokkal játszik, de a siker nem jött munka nélkül, mert már 5 éve nap mint nap ezzel foglalkozik. Ugyanakkor abban is van valami, hogy ha nem ő, akkor valaki más töltené be a szerepét, hiszen egyértelmű igény van erre a tartalomra. Az ő sikeréhez nagyban hozzá járult az a tény, hogy jókor volt jó helyen, és onnantól a kitartó munkának köszönhetően ment minden magától.

Ami mindenki számára érdekes lehet, függetlenül attól, hogy mit gondolnak az emberről azok a tények: a közel 35 millió követővel rendelkező csatorna (ez 3.5x Magyarország lakossága) tavaly több mint 4.1 MILLIÁRD megtekintést kapott, ami után Pewdie közel 7.4 millió dollárral lett gazdagabb (ha nem számoljuk az egyéb szponzorációs jövedelmeket). Ez naponta több mint 11 millió megtekintést jelent. Ez alapján minden ezer néző után kb. 1.8$-t, azaz nagyjából 500 Ft-ot keresett (RPM = revenue per mille), ami némi betekintést ad abba, hogy nyugatabbra milyen kereseti lehetőséget kínál a Youtube adott nézettség mellett. Magyarországon az RPM ennél jóval alacsonyabb sajnos, de az elmúlt évek tapasztalatai alapján egyértelmű növekedés mutatkozik, ahogy a hírdetők kezdik felismerni idehaza is az online médiában és a Youtube-ban lévő marketing potenciált. Nem vagyok marketing szakember, de érzésem szerint már most megvan az a demográfiai csoport, akiket sehol máshol nem érhetnek már el a hírdetők, csak a Youtube-on keresztül, és várhatóan ez a réteg csak szélesedni fog a jövőben.

Személy szerint én csak ámulok ezeken a nagy számokon és bár nem követem Felix munkásságát és az előadói stílusa is távol áll tőlem, mégis elismerem és tisztelem azt, amit letett az asztalra. A keresetéhez pedig szerény véleményem szerint senkinek semmi köze, mert becsületes munkával kereste a pénzt és nem lopott vagy ártott vele bárkinek. Bár az ő esete egyedülálló és várhatóan nem fogja tudni más überelni, mégis nagyon jól példázza, hogy milyen lehetőségek vannak a platformban és miért volt képes nézők millióinak a figyelmét magával ragadni. A Youtube varázsát az adja, hogy pusztán a személyiségével és / vagy egy jó ötlettel bárki feltörhet. A nézők számra pedig ott van a lehetőség, hogy naponta új, egyedi és érdekes tartalmakkal ismerkedjenek meg, amiket akkor és addig nézhetnek, ahogy a kedvük tartja, és esetenként még interakcióba is léphetnek a készítővel. A kérdés csupán csak az, hogy hová fejlődik a platform és milyen új lehetőségeket kínál majd a felhasználóknak a jövőben, főként Magyarországon.