Bethesda E3 összefoglaló

Tegnap (helyi idő szerint ma hajnalban) kezdetét vette a 2015-ös E3 show, melynek első nagy előadója a Bethesda stúdió volt, aki idén tartott először ilyen nagyszabású E3-as prezentációt. Ahogy már sokszor hangsúlyoztam, ezeket a prezentációkat látványos ajánlókként kell felfogni és nem készpénznek venni semmit sem a játék megjelenéséig, de az már biztos, hogy a Bethesda első debütációja nagyon jól sikerült az E3-on. Lentebb röviden összefoglaltam, hogy mikről esett szó. A hét folyamán a többi nagy prezentációt is hasonló módon összefoglalom majd. Enjoy.

Doom

2016 tavaszán várható a legújabb Doom, ami pörgős lesz, véres lesz, és dugig lesz démonokkal. Egy látványos gameplay videót követően (ami véleményem szerint erősen script-elt volt) szó esett még a többjátékos módról, ami tartalmazni fog minden módot, amit egy modern FPS-nek kell. Továbbá a játék kap majd egy önálló szerkesztő programot is, aminek a segítségével a játékosok készíthetnek majd pályákat egymásnak, ami roppant jó húzás. Számomra úgy tűnik, hogy próbálnak visszakanyarodni az eredeti Doom hangulatához és játékmenetéhez (démon hentelés), aminek én személy szerint roppant mód örülök.

Battlecry

Ez egy készülő új online aréna játék lesz, ahol TPS nézetben lehet egymást gyilkolászni. Személy szerint  úgy látom, hogy ez a játék a Bethesda válasza lesz a Warframe / Team fortress játékokra. Már lehet jelentkezni a bétára.

 

Dishonored 2

JÖN a Dishonored 2, amit egy csinos átvezető videó is megerősített (vigyázat, nem gameplay videó volt). Egy egyedi FPS hibridről van szó, aminek az első része nagyon jól sikerült. Ha sikerül az első részt továbbfejleszteni,  a második rész is biztosan nagyon jó lesz, de egyelőre nem lehet többet tudni a játékról. Ami még érdekes lehet, hogy hamarosan érkezik a Dishonored első részének a Definitive kiadása, ami tartalmaz majd minden kiegészítést és szebb látványvilággal lesz megáldva.

 

Elder scrolls legends

A Hearthstone sikerén felbuzdulva a Bethesda is úgy döntött, hogy beszáll a kártya bizniszbe és elkészíti a saját kártyajátékát az Elder scrolls univerzumra építve. Sajnos a játékból semmit sem láttunk (felület, szabályok, stb…), de a következő hónapokban fokozatosan csepegtetik majd az információkat.

 

Fallout 4

A bemutató legnagyobb atrakciója kétségtelenül a Fallout 4 volt, ami idén november 10-én jelenik meg. Véééégre itt újra láthattunk gameplay-t, ami nagyon is jól nézett ki. A szokásos nyílt világú posztapokaliptikus játékmenet mellett lesz lehetőségünk picit a katasztrófát megelőző világban is játszani, lesz bázis építés és KUTYA 😀  Összességében nagyon ígéretes játéknak tűnik a Fallout 4. része és érdemes lesz rá odafigyelni a következő hónapokban. Ráadásul már most elérhető IOS-en egy mobil alkalmazás Fallout Shelter néven, ami egy jópofa bázis építős management játék, így elüthetjük az időt, miközben várunk a novemberi megjelenésre. Sajnos Androidra még nem jött ki  🙁