blizzcon 2014

Blizzcon összefoglaló

Immáron 8. alkalommal került megrendezésre a Blizzcon  és idén sem hazudtolta meg magát a Blizzard, ami a showműsort és bejelentéseket illeti. Szinte minden játékukat érintették a nyitó ceremónián elhangzottak és ezeket igyekeztem ebben a postban összefoglalni.  Az egyes játékokról bővebb leírást is találtok majd, ha a linkekre kattintotok. Jöjjenek hát a legfontosabb információk a Blizzard játékait illetően.

Overwatch

Overwatch néven egy új játék érkezik, mely egy többjátékos fókuszú csapatos lövölde lesz. Leginkább a Team fortress-hez tudnám hasonlítani, bár azért a Pixar animációra emlékeztető videó után azt hittem, valami gyerek mesét készítenek.

Számos fajta kasztba tartozó karakter közül választhatunk, akikkel különböző helyszíneken csaphatunk össze a másik csapattal. A karakterek között lesznek tankok, gyógyítók, támadók és védekező kasztok és az egész játékmenet és vizualitás magán viseli majd a Blizzard sajátos stílusát.

A hivatalos Overwatch honlap már él, ahol lehetőség van jelentkezni a Béta tesztelésre, mely 2015-ben veszi majd kezdetét.

Heroes of the Storm

Ami a legfontosabb, hogy Január 13. indul a zárt béta tesztelése a játéknak, ami már sokkal nagyobb tömegnek lesz elérhető, mint a mostani technikai alfa tesztelés.

Emellett érkezik majd Thrall, Jaina, Sylvanas és az Elveszett vikingek (Lost vikings) is mint 4 új választható hős és 2 új pálya is Sky temple és Tomb of the spider queen néven. Ha ez nem lenne elég, kapunk majd rangsorolt mérkőzéseket is.

Hearthstone

Decemberben új kiegészítőt kap a Hearthstone Goblins Vs Gnomes néven. A kiegészítő több mint 120 új lapot tartalmaz majd, melyek kedvenc/gyűlölt goblinjaink és gnómjaink köré csoportosulnak majd.

A kártyacsomagokat a normál csomagok mellett lehet majd külön megvásárolni valós vagy játék pénzért cserébe, így lehet kezdeni gyűjtögetni.

Ezen felül hamarosan érkezik a Hearthstone Android készülékekre is.

Starcraft 2 Legacy of the void

Jövőre érkezik a Starcraft 2 trilógia záró része Legacy of the void címmel, mely a Protoss küldetéseket és az epikus lezárását tartalmazza majd a Starcraft 2 történetének.

A kiegészítő önálló játék lesz, így nem kell majd hozzá az előző 2 Starcraft 2-es játék (WoL és HOTS).  A Legacy of the void továbbá új egységeket és néhány meglévő egység módosítását is tartalmazza majd a többjátékos fronton. Visszatér a Lurker muhahahaaa 😀  Valamint új játékmódokat is kapunk napi bajnokságok és co-op módok képében.

World of Warcraft

Érkezik a Warlords of Draenor, amibe apait anyait beleadnak, hogy az eddigi legjobb kiegészítő legyen és méltó legyen a játék 10. és a Warcraft brand 20. születésnapjának megünneplésére.

Továbbá készül nagy erőkkel a Warcraft film is, amiről látható lesz majd egy rövid előzetes.

Diablo 3

Láthatóan nem a Diabló lesz idén a fókuszban, de azért itt is elmondtak több mindent a Diabló panelen. Jön a 2. szezon (pontos dátum még nincs) és emellett sok apró újítás és változtatás is érkezik majd a játékba a Riftek és a legendary felszerelések terén.