Mitől lehetne jobb az Overwatch

Bő 1 hét telt el az Overwatch megjelenése óta és abban szerintem egyet érthetünk, hogy a játék nagyon szórakoztató és hangulatos lett. Itt számos dolgot kiemelhetnénk:

  • Egyedi és változatos karakterek
  • Hangulatos pályák
  • Pörgős játékmenet

Ugyanakkor a hype közepedte érdemes beszélni a játék azon aspektusairól is, amelyekre ráférne még némi fejlesztés. Személy szerint én úgy tekintek a jelenlegi formájára az Overwatch-nak, mint egy stabil alapra, ami az évek során ki fogja még nőni magát. Itt nem elsősorban az esetleges kiegészítőkre gondolok, hanem olyan ingyenes tartalmakra és változtatásokra, amelyeket mindenki számára elérhetővé tesznek. Nézzük meg ezeket:

Több pálya és karakter

Jelenleg 12 pálya és 21 hős van a játékban. Ez nem kevés, de hosszú távon lehet mégis az. Szerencsére a pályák és a hősök számának tekintetében nincs szükség aggodalomra, mivel már számos utalást kaptunk az új karakterek érkezésére, amiket várhatóan új pályák is kísérnek majd. Mindezt teljesen ingyenesen kapjuk, hogy a játékmechanika ne sérüljön, szóval csak türelmesen ki kell várnunk őket.

overwatch new heroes

Több fajta küldetés

A cikk megírásának pillanatában 3 küldetés van a pályákon és ezek kombinációi (kocsi kíséret, domination és King of the hill). Ezek könnyen átlátható, pörgős és élvezetes mérkőzéseket biztosítanak, de hasonlatosan a karakterek számához, hosszú távon lehet nem lesznek elegendőek. Ahogy a játékosok elsajátítják a mechanikákat és taktikákat, úgy igényük lesz újabb és esetlegesen komplexebb játék módokra is. Nehéz lenne megmondani, mi lenne az Overwatch esetében a jó megoldás, de idővel itt is kell még valami újítás. Lehetséges, hogy pont a játékosok fogják megadni a választ egy népszerű Custom game beállítással?

Progresszió és értékelés

Nagyon jó döntés volt a Blizzard részéről, hogy a játékban csak és kizárólag kozmetikai jutalmak szerezhetőek. Ugyanakkor a jutalmak zöme nem nagy durranás és nem motivál arra, hogy dolgozzak értük. Az egyedi skin-ek, beállások és győzelmi animációk nagyon jók, de az átszínezett alap skin-ek, beszólások, grafitik és a profil képek csak olcsó helyettesítői valami menőbb dolognak. Nem tartok attól, hogy nem lesznek itt is újabb extrák idővel a már meglévőek mellett, de jelenleg szegényes a felhozatal. Arról nem is beszélve, hogy az exponenciálisan növekedő szintkorlát miatt egyre nehezebb és nehezebb lesz új ládát nyitni. Amivel segíteni lehetne a dolgon, az egy napi küldetés rendszer, ami extra jutalmakat ad a játékosoknak, amivel fel lehet gyorsítani a láda szerzést.

Amit még nem értek, az a meccsek végén lévő értékelés. Jelenleg semmi értelme nincs a rendszernek. Nagyon kedves dolog, ha a játék megítélése alapján kiemelkedően teljesítő játékosok közül szavazunk arra, aki szerintünk a legjobb volt, de ezen felül semmi haszna nincs. Ha hozzáadna valamit látványosan a játékos profiljához, vagy adna extra Xp-t a mérkőzés során már sokkal több értelmét látnám a dolognak, de jelenleg csak egy parasztvakításnak érzem. Természetesen saját magára ne szavazhasson senki 🙂

A legjobb pillanatok elmentése

A legkirályabb dolgok egyike a mérkőzések végén lévő Highlight, ahol a játék kiválasztja azt a pillanatot, amikor egy játékos a legtöbbet tette a csapata sikeréért. Ez általában a legtöbb ellenfél leverését jelenti adott idő alatt, de ritkán előfordul, hogy egy jól sikerült tömeges feltámasztást is betehet ide a játék. Ami viszont nagyon hiányzik, hogy ezeket a pillanatokat el tudja igény szerint menteni a játékos, hogy később is vissza tudja nézni őket.

Kompetitív játékmód és Spectator mód

A kompetitív játékmód hamarosan megérkezik, de a jó Spectator mód és közvetíthetőség rendkívül fontos lesz a játék számára, ha szeretne nagyobb közönség előtt is élvezetes formában szerepelni. Itt ugyancsak visszautalnék nem csak a legjobb pillanatok, de egész mérkőzések elmenthetőségére, hogy visszanézhetőek legyenek a Starcraft mintájára, ami a tartalom készítőket is nagyban segítené.

 

Ezeknek egy része (kompetitív mód, karakterek, pályák) a közeljövőben biztosan orvosolva lesz a Blizzard által, a többinél pedig reménykedjünk abban, hogy lesz előrelépés belátható időn belül, ami hosszú távon biztosítja majd az Overwatch sikerét a játékosok körében.