Sim City

 

Bevezetés

A Sim City egy nagy múltra visszatekintő városépítő szimulátor, ahol a játékos alakítja álmai városának polgármesterét. A sorozat 1989-ben indult, és azóta számos részt megélt és a játékipar egyik meghatározó darabja. Első Sim city játékomat 93-ban játszottam, még Super Nintentdón, és emlékszem, hogy már akkor is nagyon sok kellemes órát szerzett nekem. Ezt követően pedig jöttek a PC játékok, melyeknél minddel volt szerencsém játszani, de a 2004-es Sim City 4 után a sorozat egy majdnem 10 éves pihenőre ment. Ennek megfelelően velem együtt nagyon sokan várták a legújabb epizódott 2013-ban, melynek igen magas elvárásoknak kellett megfelelnie.

Nézzük, mit kínál számunkra a 2013-as Sim City. Mielőtt belevágnánk, szeretném előre leszögezni, hogy nem fogok részletesen belemenni, hogy milyen stratégiák, épületek vannak és hogy a “fogaskerékgyár melléképület cégtáblája” pontosan milyen hatást gyakorol a városunkra, hanem szeretnék inkább egy átfogó képet adni a játékról ill. annak újításairól a korábbi részekhez képest. A részletesebb beszámolók, stratégiák, tippek és trükkök után szomjazóknak ott van a Sim City sorozat a Youtube csatornán, ill. lesz majd külön Leírás is ezekről a honlapon. 😉

A Sim City recept alapjai változatlanok maradtak. Adott egy város, melyet benépesíthetünk lakó, kereskedelmi és ipari épületekkel. A lakó épületekben laknak a simek, az ipari épületekben dolgoznak míg a kereskedelmi épületekben verik el a pénzüket mindenféle hasznos vagy haszontalan dologra. Továbbá biztosítani kell számukra a szükséges infrastruktúrát (utak, áram, víz, szennyvíz ellátás stb…) és ha azt szeretnénk, hogy jól is érezzék magukat, és ne hagyják ott a városunkat, akkor extra szolgáltatásokat (rendőrség, tűzoltóság, kórház, szórakoztatás, oktatás stb….), hogy boldog adófizetőként sokáig éljenek álmaink városában. Ahogy haladunk előre a játékban, a lakosság szépen gyarapodni fog, az épületek kis viskókból előbb sorházakká majd felhőkarcolókká fejlődnek és ezzel párhuzamosan nőnek majd az igények és új kihívások érkeznek, mint például a közlekedési dugók megoldása vagy a növekvő áram és vízfogyasztás kielégítése. A játék röviden ennyiről szól, de ez ne tévesszen meg senkit, mert ezt akár az idők végéig csinálhatjuk, folyamatosan csinosítva és kiegyensúlyozva a városunkat. Leginkább egy Bonsai fához tudnám hasonlítani a játékot, amely folyamatos gondoskodást igényel, és ha ezt megadjuk neki, akkor igazi műalkotásokat hozhatunk létre miközben mi is kellemesen töltjük kedvenc hobbinkkal az időnket. De ha valakinek ez a játékstílus idegen, azoknak inkább más jellegű játékot javaslok, mivel a Sim City nem az akcióról és a pörgős játékmenetről híres. Ám azoknak, akik szeretik a nyugodt, elnyújtott játékokat, és szeretnek polgármesterként városokat alkotni, azoknak egy nagyon kellemes játék lesz a Sim City.

Újítások

A következőkben igyekszem röviden bemutatni, miben hozott újat a Sim City.

Online

Ez az első Sim City, amihez már állandó internetkapcsolat szükségeltetik hasonlatosan számos mai játékhoz, így nem meglepő, hogy a Sim City-t is elérte ez a hullám. Ez egyszerre áldás és átok egyben. Az online játék egyik nagy pozitívuma az elsőként itt megjelenő TÖBBJÁTÉKOS lehetőség (melyet egy bekezdéssel lentebb mutatok be) valamint az a lehetőség, hogy a Sim city-t folyamatosan tudják javítgatni, fejleszteni és extrákkal színesíteni a készítők, így egy dinamikusan fejlődő és remélhetőleg egyre jobb és komplexebb játékká nőheti ki magát a program az idő múlásával. Az elmúlt 2 hónapban már számos javító és balansz patch érkezett, aminek örülünk. Ellenben az állandó internetkapcsolat rákfenéje, hogy ha nincs épp net, vagy a szerverekkel valami gubanc van, akkor bizony nem játszik az ember a játékkal egy árva percet sem. Emiatt volt például a játék indulása is elég problémás, mivel a túlterhelt szervereken senki sem tudott napokig játszani. Szerencsére ezt már javították és engesztelésképpen nagyon sokan kaptak ingyen játékot a kiadótól, ami egy nagylelkű gesztus volt a bakijukért cserébe, így mondhatjuk, hogy kompenzálták a játékosokat. Viszont mindezek ellenére a játék nem játszható offline, ami számos régi rajongónak szálka marad a szemében, és mint említettem, lehetnek olyan technikai problémák, ami tőlünk függetlenül érinti majd a játékunkat, de erre sajnos fel kell készülni.

Többjátékos mód

Lehetőségünk van most már több játékossal együttesen várost építeni. Persze nem egy várost építünk többen, mert abból káosz lenne, hanem szomszédos városokat egy régión belül. A városok egymással interakcióba léphetnek, kereskedhetnek és segíthetik egymást, így egy merőben új tárlatot nyitnak a Sim City életében. Pl. a haverom városa egy ipari város, ami áramot termel és biztosítja a szennyvíz ellátást az én városomnak, míg nálam egy tiszta városka van, boltokkal és iskolákkal, ahova az ő lakói is járnak és még számos hasonló Win-Win szituációt lehet kreálni. Továbbá meg is látogathatjuk egymás városait, ami szintén egy külön élmény tud lenni. Javasolt ismerősökkel együtt játszani, mert idegenekkel könnyen ráfizethet az ember, és admin funkciók hiányában kitenni sem lehet őket a régióból, így ha Jóska városából átjönnek hozzánk a bűnözők vagy a légszennyezés, azt sajnos mi is szívni fogjuk. De továbbra is van lehetőség egyedül játszani privát régiókban, így akiknek nem kell a többjátékos funkció, nyugodtan választhatják ezt az opciót.

Utak

Az utak jelentik a városok érhálózatát, és szerepük most már még jelentősebb. A korábbi részekkel ellentétben nincs már szükség villanyvezetékekre, csatorna hálózatra, mert ezeket mind az utak biztosítják, és az utak mentén jut el az áram/víz a házakhoz. Csupán annyi a dolgunk, hogy minden épület legyen egy úthoz csatlakoztatva. Emellett az út típusok szabályozzák, hogy az épületek meddig fejlődhetnek. A kis utcákon csak kis házak fognak épülni, a közepes utakon már lakóházak, apartmanok és a nagy forgalmú utak mellett magas toronyházak emelkedhetnek. Továbbá még egy hallatlan nagy újítás, hogy az utak könnyedén fejleszthetőek, ha később igény van rá, így nem kell feltétlenül elbontani és újra lerakni őket. Ez sokat egyszerűsített a játékmeneten. Piros pont.

Speciálizációk

Városainknak immár adhatunk specializációkat, ami amellett, hogy nagyon poén nagy mértékben színesíti a játékélményt és a városok közötti interakciókban is hatalmas szerepet tölthet be. Lehet bányász városkánk, ahol érceket termelünk ki, majd azokból fémeket állíthatunk elő, de ha inkább az olajiparba szeretnénk betörni, fúrjunk olaj kutakat. Van lehetőség kereskedelmi városokat alapítani, vagy high-tech iparvárost, de akik inkább a turizmus vagy a szerencsejáték felé kacsintgatnak, azok számára is van lehetőség specializáció terén. Mindegyik specializáció egyedi bevételforrást jelent és igen nagy profitra tehetünk szert, ugyanakkor vannak hátulütőik is, amikre fel kell készülnünk ha sikeres várost akarunk. Pl. ha kaszinókat csinálunk, nő a bűnözés (több rendőr kell), a bányavárosnál magasabb a szennyezés stb…. De összességében nagyon jó újítás ez is, és remélhetőleg később kapunk még több specializációt is patchek formájában.

Épület fejlesztések

A legtöbb általunk lerakott épület most már külön fejleszthető extra tartozékok hozzáadásával, így növelve hatékonyságukat. Pl. az iskolákhoz több iskolabuszt, osztálytermet adva 1 iskola akár több városka diákjai számára biztosíthatja az oktatást, és nem kell 25 új iskolát leraknunk, ami hely és költség takarékos megoldás. Roppantul szórakoztató és hasznos újítás, nekem nagyon tetszettek a kiegészítések, tehát ez is hatalmas piros pont.

Nagy művek

Végül megjelentek a nagy művek, melyeket régió szinten lehet építeni és külön szegmenst képeznek az adott régión belül. Felépítésükhöz nagyon sok pénz, nyersanyag és idő szükségeltetik, és általában több város összefogása kell ahhoz, hogy megépüljön.  A nagy művel eltérő bónuszokat adnak a környező városoknak, így érdemes építeni őket, ha van rá lehetőség. Ezek egy adott város csoport végső céljai is lehetnek, és erősen a többjátékos játékot támogatják, de egyedül is meg lehet őket építeni, csak kicsit tovább tart. Összességében ez is egy jópofa újítás és extra kihívást jelent.

 

Látvány és zene

A grafika szép, egészen realisztikus, de azért megőrizte a Sim sorozat kissé rajzfilmes beütését. Azt azért hozzá kell tenni, hogy a gyalogosok kissé pálcikaemberekre hasonlítanak ill. vannak időnként grafikai hibák, de ez nem zavaró.  A zenék is jól el lettek találva, kellemes megnyugtató dallamokat hallhatunk a már jól megszokott sim-es stílusban. Ami viszont nagyon megdobja az élményt, az a hangulat. Madártávlatból szemlélve szép a játék, de az igazi szépségét akkor mutatja meg, ha ráközelítünk a városkára. Az utcák, a házak mind élettel teliek, mindenhol az adott épületekre jellemző zajokat halljuk és a játék tele van olyan véletlen szerűen generált elemekkel, amik tovább színesítik az élményt.

 

Játékmenet

A játékmenet főleg a városok közötti interakcióban változott, de alapvetően egy kellemes, megnyugtató időtöltést jelent. Fontos megemlítenem, hogy igencsak időigényes a játék, szinte észre sem veszi az ember, hogy már 2-3 órája építgeti a városát, és akkor még nem is beszéltünk a régió fejlesztésről, új városok felhúzásáról vagy nagy művek építéséről.

Sajna vannak helyenként zavaró bug-ok, de ezeket remélhetőleg javítják vagy már javították is, de a játék közben nem egyszer csődölt be a városkám miattuk, főleg, amikor a kereskedelmi telepre szállított exportra szánt áru csak úgy eltűnt a semmibe, az igen kellemetlen volt. Ami még zavaró lehet, az a forgalmi dugók és azok elszaporodása, főleg a városkába bevezető sztrádánál, amiből csak 1 van, és mintha egy tölcsér lenne, feltorlódik rajta a forgalom, valamint egy idő után a nagyvárosoknál még masszív tömegközlekedés ellenére is hatalmas dugók vannak, amik ellehetetlenítik a várost és a szolgáltatások célba érését (tűzoltó, mentő, teherautók, stb…). Ezen felül a régiók közötti kommunikáció kissé késik a szerverek miatt, ami időnként megtréfálhatja a játékosokat, de meg lehet szokni. Emellett elég pici a városok alapterülete, és hamar azon kaphatjuk magunkat, hogy már alig van helyünk építkezni. A készítők nyilvánvalóan így akarják arra buzdítani a játékosokat, hogy több várost építsenek és manageljenek egyszerre, de nekem hiányoznak a nagy területek, és a régión belül idővel összeérő városok, amik 1 hatalmas megavárost adnak majd ki.

Ennyi negatívum után azt gondolná az ember, hogy a játék még sem lett annyira jó, de ez nem így van. Ahogy már említettem, a játék beszippant és folyamatosan új kihívásokat biztosít. Építünk egy repteret és lesznek repülők a városban, viszont nő a forgalom, több busz kell, ami többlet kiadást jelent, erre kell még lakóépület, de azoknak meg több áram, víz és kórház kell, ami ismét több kiadás, de ha fejlődnek a házak, még több adófizető polgárunk és égig érő toronyházaink lesznek és a pénz is meg lesz, de akkor meg jön egy katasztrófa és lerombolja a méregdrága kereskedelmi parkunkat ………. és ez csak egy kis ízelítő. És a végcél mindenkinek más. Jól menő ipari várost akarunk, vagy csillogó kaszinó várost, esetleg egy kisvárost vagy saját lakóhelyünk mását szeretnénk felépíteni….. a lehetőségeink közel végtelenek, és csak a képzeőerőnk/időnk szab határt. Így a Sim City egy hosszantartó játékélményt biztosíthat mindenkinek, akik számára bejön ez a stílus, és a javításokkal és új hozzáadott funkciókkal az online játékmenetnek köszönhetően ezt még tovább lehet majd nyújtani.

 

Összegzés

A kezdés egyértelműen nehéz volt a szerver gondok miatt, de ezt nem írnám a játék számlájára. A készítők hibáztak, és megfizették ennek az árát. Vannak apróbb hibák, de alapvetően a játék szerintem nagyon is jó lett, és a sokak által mumusként emlegetett online követelményt én inkább lehetőségként tekintem arra, hogy még jobbá és időtállóvá tegyék azt. Néhány dolog még hiányzik a játékból (pl. a korábbi részekben lévő mezőgazdasági épületek, vagy még több extra funkció, épület) de ezek remélhetőleg bekerülnek majd. Jómagam naponta 1-2 órát szoktam tölteni a játékkal, és már több mint 60 játékórát tettem bele az elmúlt 2 hónapban, ami alapján nem lehet panasz arra, hogy nem nyújtott az áráért cserébe elég szórakozást és még jó sokáig aktívan fogok vele játszani. Zárásként csak annyit mondhatok, hogy a játék nagyon jó lett, számos újítást hozott és bőven van benne még potenciál. Mindenkinek ajánlom, akinek tetszik ez a zsáner, nem fog benne csalódni. 😉

 

Értékelés:

Pozitívum:

  • Hosszan tartó szórakozás
  • Nagyszerű hangulat
  • Ötletes újítások
  • Lehetőség a fejlesztésre

Negatívum:

  • Kisebb bug-ok és balansz problémák
  • Néhány régi/új funkció még hiányzik

A Csonti Gaming Youtube csatorna hivatalos weboldala.