Sony E3 összefoglaló

A nagy konferenciák sorát idén a Sony zárta. A bemutatón semmi egetrengetőt nem jelentettek be (leszámítva a Final Fantasy 7 remake-et, amit álló ováció fogadott), ugyanakkor nagyon sok játékot mutattak meg a publikumnak. Tekintve, hogy eladások tekintetében jelenleg nagyon jól állnak, nem is baj, hogy inkább stabilizálni szeretnék a helyzetüket a piacon jó címekkel.  Sok elsőre jónak tűnő címet mutattak be, ráadásul számos játéknak az első megjelenése vagy tesztelése kizárólag a PS tulajdonosok privilégiuma lesz, így a Sony mindent megtesz a vásárlói elégedettségének megtartásáért és új vásárlók toborzásáért. Szó volt még a Morpheus-ról, ami a Sony saját bejáratú VR szemüvege lesz, amire már most fejlesztenek játékokat, ami bíztató az érdeklődők számára, de mint mindíg, a puding próbája majd az evés lesz.  A Microsoft összefoglalóhoz hasonlóan itt is csak azokat a játékokat emelem ki, amik a korábbi összefoglalókban nem kaptak helyet, a többit csak felsorolás szinten megemlítem.

The Last Guardian

2009 óta cukkolja a közönséget a Sony a játékkal, amiről azt hitték, hogy soha nem készül el, de most már tudjuk, hogy 2016-ban érkezik PS4-re. A Last Guardian-t ugyan az a csapat készíti, akiknek a sokak által szeretett Shadow of the colossus-t is köszönhetjük, így méltán várják az emberek az új játékot. A néhány perces gameplay alatt láthattuk, amint egy gyerek a hatalmas macska-griff lényével próbál keresztül jutni megannyi akadályon, miközben megmutatkozik milyen szoros kapcsolat van köztük. Egy érzelmes kaland/platform játéknak ígérkezik, kár hogy csak PS4-re.

Horizon: Zero Dawn

Egy újabb PS exkluzív nyílt világú kaland játék. A játék főhőse egy lány, aki a bemutatóban némi cserkészés után leterített egy hatalmas gépszörnyet, az amúgy gyönyörű vidéken. A történet alapján az emberiség valamiért eltűnt, és a természet szép lassan visszafoglalta a városokat, miközben mindenfele mechanikus bestiák jelentek meg. Főhősnőnk pedig a túlélő törzsek egyikének tagjaként lép majd elő és próbál meg boldogulni a vadonban, számos törzsi és high-tech felszerelést vegyítve. Megjelenési dátum még nincs, de ígéretesnek és szépnek tűnt a játék.

Street fighter 5

A Sony a Tomb Raider ideiglenes exkluzivitására a Street fighter 5-el kíván reagálni, ami elsőnek PS-re jelenik meg, és később valamikor PC-re is. Az 5. rész picivel szebb grafikát, új kombókat és néhány új karaktert kínál majd a játékosoknak a meglévőeken túl. Az előrendelők Július 23-án bétatesztelhetik a játékot PS-en.

No man’s Sky

VÉGRE egy játék, ami PC-re is kijön, amit immáron a készítők is megerősítettek, de megjelenési dátumot még pont nem tudtak mondtani (because of reasons). A fejlesztők egyike( picit unottan ) demonstrálta nekünk a játékot, ahol egy random űrcsatát követően elment egy random naprendszer random bolygójára random állatok közé. A játék egy hatalmas véletlen szerűen generált univerzum lesz, ahol kedvünkre elrepülhetünk bárhova. Az biztos, hogy tartalmilag a játék szinte végtelen lehetőséget kínál. A kérdés csak az, hogy a bóklászáson túl vajon a játékmenet lesz-e annyira izgalmas, hogy hosszan lekösse a játékosokat. Reméljük hamarosan kiderül.

Dreams

Ez igazából nem egy játék, hanem egy szerkesztő program, ahol mindenféle jelenetet, karaktert és tájakat készíthetnek az emberek. Ezeket pedig megoszthatják egymással. A videó elég beszívott hatást keltett, de biztos lesznek olyanok, akiknek ez bejön majd.

Firewatch

Egy újabb játék, amit a PC tábor is élvezhet majd. Egy atmoszferikus kaland játék, némi misztikus horrorral ötvözve, ahol egy számkivetett erdőtűz figyelő bőrébe bújhatunk bele, akinek egyetlen társa egy női hang a rádiójában. Kis túlélő játék, kis kaland játék, kis horror egyben. Csak nehogy egy “séta szimulátor” legyen a végén.

Destiny: The taken king

A Destiny-t szerintem senkinek sem kell bemutatni, aminek jön a legújabb kiegészítője. Új fegyverek, új helyszínek, új ellenfelek és játékmódok, amik reméljük tovább enyhítenek majd a játék monotonitásán. Szeptember 15-én érkezik. Talán egyszer kijön PC-re is a Destiny, de akkor remélem az összes kiegészítővel együtt 🙂

Devolver digital játékok

4 játékot mutattak be, amik várhatóan PC-re is érkeznek. Igazából nem sok derült ki a játékokról a címükön túl (Ronin, Eitr, Mother Russia Bleeds, Crossing Souls), de annyi már biztos, hogy ugyan olyan elborult és sajátos játékmenettel lesznek majd megáldva, mint a készítők korábbi játékai, a Hotline miami vagy a Talos principle.

Shenmue 3

Ezt a játékot a Kickstarter-en karolta fel a Sony és tette lehetővé az elkészítését, amire még nem nagyon volt példa korábban a játék iparban. Őszintén szólva nekem az első 2 rész teljesen kimaradt és csak most hallok erről a játékról először. Egy nyílt világú szerepjáték lesz, ami PS-re és PC-re is jön egyaránt.

Batman: Arkham knight

Egy elég brutális trailer-el köszönt be a néhány nap múlva megjelenő Batman játék, ami egyben lezáró része is lesz a szériának. Biztosan ütős lesz, bár játékmenet szempontjából szerintem már annyit nem tudnak újítani, de ez kit zavar, ha egyszer Batman lehet újra 😀 Júni 23-án érkezik a játék PC-re is.

Call of Duty: Black ops 3

Az idei év sem múlhat el COD nélkül, ami minden konzolra (beleértve az előző generációt is) és PC-re is érkezik. Igazából engem totálisan hidegen hagy a játék. Sőt, inkább aggasztó, hogy még mindig ragaszkodnak az előző generációs konzolokhoz, ami nem kicsit limitálja majd a játék teljesítményét.

Uncharted 4

A Sony saját bejáratú Lara Croft / Indiana Jones kaland játéka visszatér, amit egy pörgős játék videóval is demonstráltak.

Bemutatták még a Final Fantasy VII Remake-et, az új Hitman
játékot és volt egy trailer az Assassin’s Creed Syndicate-ről. The end.