Tag Archives: bemutató

T.E.C. 3001 bemutató – Fuss Forest, Fuss

A napokban jelent meg Steam-en a T.E.C. 30001 (Tesla Energy Collector) mely egy ügyességi verseny játék, ahol egy robot testében eszeveszett sebességgel szaladhatunk végig a pályákon, miközben különböző akadályokat kell leküzdenünk. Hasonlít a Race the Sun-ra a játék, csak itt szaladni kell egy Tron-szerű pályán 🙂

A játék nem kínál sokat, de azt maradéktalanul teljesíti, és a 4 eurós ár mellett azok számára, akiknek megtetszik a bemutató alapján tudom ajánlani.

Dead Space 3 bemutató

A Dead space széria utolsó tagjához érkeztünk. Sajnos ez sem ment gond nélkül, mert valamiért folyamatosan programhibát kaptam az indítást követően, de végül sikerült megoldani a dolgot úgy, hogy offline mentem az Origin-on (nem tudott rácsatlakozni a játék a szerverre). Nem túl rózsás kezdet, de szerencsére a játék maga nagyon jól muzsikál, bár a horror vonalat igencsak háttérbe szorította az a töménytelen akció áradat, amit a játék az első pillanattól kezdve a nyakamba öntött dézsa számra. Mindent összevetve egy jó játékot tisztelhetünk a Dead space 3 személyében, bár vannak apróbb dolgok, amik szúrhatják az ember szemét (mikrotranzakciók, történeti DLC, horror hangulat háttérbe szorítása).

Én nagyon vártam a játékot, de vártam a vásárlásával, míg végül a Sim City fiaskó miatt ingyen kaptam meg az EA-től, akik kárpótolták ezzel a vásárlóikat a Sim City indulása közbeni kellemetlenségek miatt. Valamiért idáig parlagon hagytam a játékot pár óra játék után, de most, hogy lenyugodtak a kedélyek és én sem feltétlenül ragaszkodom már a horror irányzathoz, sokkal élvezetesebbnek találtam, mint elsőre.

Dead space 2 bemutató megérkezett

Miután sikerült elhárítanom a technikai problémákat máris belevetettem magam a Dead space 2 bemutató elkészítésébe.
A sorozat második része nyit a mainstream felé de ennek ellenére megfelelő arányban adagolja az akció és a horror elemeket és néhány apróbb újítást is visznek a játékba. Azért nem kell nagy dolgokra számítani, új eszközök, 1-2 új nekromorf és többjátékos mód. Amit még nagyon jónak tartok benne, az a történet, ami miatt mindenképp megér egy alapos végigjátszást (nem-nem lesz végigjátszás a csatornán, azt mindenki maga vigye véghez privátban) 😛

Viscera cleanup detail – takker szimulátor

Sokan kérdezhetik, hogy lehet-e a Kecske szimulátornál furcsább játékot készíteni? A válasz, hogy IGEN, LEHET. A Viscera cleanup detail egy takarító szimulátor, ahol a feladatunk, hogy kitakarítsuk azokat a helyszíneket, ahol a hétköznapi akció játékok zajlódtak le. Az ötlet vicces és elég elborult ahhoz, hogy a Runestorm csapata játékot készítsen ebből, így hát fel lehet venni a gumikesztyűt, kezünkbe venni a felmosót és bekészíteni a vizes vödröket, mert mocsok az lesz bőven….

Dead space 2 – késik picit a bemutató

A Dead space első részét nemrég mutattam be nektek, és adja magát a dolog, hogy jöjjön a második részről is egy videó. Sajnos erre picit várni kell, mert a játékot újra be kell aktiváltatnom Origin-en, ami kis időbe telik. Már felvettem a kapcsolatot a Supporttal, akik remélhetőleg pár napon belül hozzáadják a játékot az Origin fiókomhoz, ami után jön majd a betekintés videó 🙂

Erről azért is írok külön, mert feltehetően más is járhat hasonló cipőben, hogy egy régebben megvett játéka eltűnik a fiókja alól, vagy be kell újra aktiválni, mert amikor megvette ezt még nem tette meg (Stand-alone verzióban játszott, nem létezett az Origin stb…). A teendő ilyenkor, hogy írni kell az EA ügyféltámogatásnak egy üzenetet, amiben csatoljátok a termékkódot és ha tudjátok, a vásárlás és első aktiválás dátumát, majd megkéritek őket, hogy adják hozzá a választott Origin fiókotokhoz a játékot. Tapasztalatom szerint pár napon belül válaszolnak (max. 14 nap) és van magyar nyelvű support, akiknek nagy respekt 🙂 Természetesen más ügyekben is őket kell keresni, ami EA játékokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos.

Update (ápr. 8.): Rövid levelezés után újra aktiválták a terméket a fiókom alatt, így hamarosan érkezik a bemutató. Köszönet érte Zsoltnak az EA élménycsoporttól 😉

Goat simulator – elő a kecskékkel

Ezt is megéltük. Goat simulator bemutató videó magyarul…. A méltán hírhedt kecskék immáron egy játék formájában is támadásba lendültek a Goat simulator 2014 képében. Az igazat megvallva ez a sandbox szimulátor igazából csak egy rossz vicc, nem egy kész játék, ahol a beteges humorral rendelkezők kiörjönghetik magukat, vagy akár videók formájában megoszthatják ezt a világgal. Én is így tettem…..

Indie hét: Swapper és Meltdown

Két indie fejlesztésű játékot próbáltam ki és mutattam be nektek a héten, és azt kell mondanom, két gyöngyszemre bukkantam bennük. Kiváló példa mindkét játék arra, hogy egy kis csapat hogyan tud olyan minőséget kiadni a kezei közül, amit akár a nagy cégek is megirigyelhetnének (és követhetnének).
Az első játék a Swapper volt, ami egy Puzzle platform játék, tehát logikai feladványokat kell megoldanunk, hogy tovább haladjunk. Emellé ott van egy nagyon ötletes klónozási mechanika és lehengerlő sci-fi hangulat, amit már csak a történet és annak filozófiai mélységei tudnak tovább fokozni. Ha kíváncsiak vagytok rá, a következő videóban igyekszem prezentálni a játékot.

A másik játék pedig egy friss megjelenés PC-re a Meltdown képében, mely egy taktikai rpg shooter. Na, ezt most jól “megaszondtam”….a lényeg, hogy felülről irányítunk egy katonát, akivel szintet lépve különböző képességeinket (és fegyvereket) tudunk kioldani és fejleszteni és közben lövöldözés és fedezékbe ugrálás van, akár co-op lehetőséggel is. A zene és a hangulat itt is nagyon jó és a játék tele van tartalommal, ami bőségesen megéri, a már-már pofátlanul alacsony 4 Eurós árát. Ha felkeltette az érdeklődéseteket, nézzétek meg a következő videót, hogy a ti agyatok is leolvadjon (pozitív értelemben) úgy, mint az enyém 🙂

Járványként terjed…

Nemrég került fel Steam-re a Plague inc. Evolved játék korai hozzáféréssel, mely egy mobil alkalmazás továbbfejlesztése PC platformra. A játék során egy járványt kell elterjesztenünk, és feladatunk nemes egyszerűséggel az emberiség kiírtása lesz. Annak ellenére, hogy ez egy szimuláció, ahol csak közvetett módon van beleszólásunk a játék végkimenetelébe a járványunk fejlesztésével, meglepően szórakoztató és számos játékórát tartogat azok számára, akiknek bejön ez a műfaj. Arról nem is beszélve, hogy sokkolóan félelmetes belegondolni abba, hogy amivel most játszunk, akár holnap valósággá is válhat….