The Division béta beszámoló

A hétvégén lehetőségem volt kipróbálni a The Division bétáját, ami alapján szeretném leírni tapasztalataimat a játékról, amit szerény 4-5 órás bétázásom alatt szereztem. Akit érdekel és lemaradt az eseményről, azok számára elérhető egy közel másfél órás közvetítés a játékról a csatornámon.

Elsőként fontosnak tartom kiemelni, hogy nem vagyok elfogult a The Division-al szemben semmilyen irányban. Nem különösebben vártam vagy lelkesedtem érte és nem is ítélem el még a megjelenése előtt, ugyanakkor kellően régóta hallgatom a híreket a játékról ahhoz, hogy érdeklődésemnek teret engedve megnézzem magamnak, hogy mit is kínál az évek óta emlegetett új cím.

A béta sajnos meglehetősen behatárolt volt és csupán a legalapvetőbb mechanikákat mutatta meg a játékból.  Inkább tűnt az egész egy demónak, mint béta tesztnek, amit akár a megjelenés után is a leendő játékosok rendelkezésére bocsálthatnának. Ennél fogva nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, ugyanakkor szeretném azokat a pozitívumokat és vélt félelmeket kiemelni, amit már ebből a demóból is le lehet szűrni a játékra vonatkozólag.

Elsőnek a pozitívumokkal kezdem. A grafika tetszetős, a hóval borított New York városa nagyon jól fest, akárcsak a fedezékrendszerű harc és a mozgások kidolgozottsága. Mindezt mondom annak ellenére, hogy a játék grafikáját az évek során butították is picit az első bemutató videokhoz képest. A Ubisoft művészeti és designer részlege újfent kitett magáért, bár a gépigény viszonylag magas lett ezért cserébe. Itt megjegyezném, hogy a játék jól futott a gépemen, ugyanakkor a közvetítés alatt sajnos ki-ki dobott tálcára a program valamiért, ami reméljük a végleges verzióban nem jelentkezik majd, mert az nagyban megnehezítené a tartalom készítést a játékból. Az interface is szépen lett kialakítva, a kiterjesztett valóság (augmented reality) koncepció kifejezetten jól áll a játéknak. A karakter és bázis fejlesztés részletes és nagyon sok lehetőségünk lesz testre szabni a hősünket, ami az egyik fő hajtó motorja lesz a játéknak. A 3 specializáció (tank, dps, support) eltérő játékstílusokat eredményez majd, amiket szóló vagy csapatos játékban más-más módokon tudunk majd kamatoztatni. Végül a Division jól vegyíti az egyjátékos és a többjátékos módot ugyan abban a sandbox-ban és elegáns módon álcázza a töltő képernyőket is a sterilizáló blokádokon való áthaladásokkal. Ezek alapján kijelenthető, hogy nem lesz egy rossz játék és aki befizet rá, azok számára bőven lesz tennivaló, akár egyedül, akár többen vágnak neki New York megmentésének.

Most pedig jöjjenek a félelmek, mert azokből is van pár. Ami rögtön feltűnt, hogy a teljes játéktérnek kb. 25%-át megkaptuk a bétában, ugyanakkor ezt viszonylag hamar be lehetett járni. Az utcák nagyon jól festenek, de a házak 75%-ba nem lehet bemenni és ahol be tudunk menni, ott meg túl sablonos a berendezés. Igazából az volt az érzésem, mintha egy folyosó shooterrel játszanánk, ahol a folyosók történetesen utcák képében realizálódnak. Emellett még tudva levő, hogy sajnos több terület (pl. Bronx) nem lesz benne a játékban az induláskor (várhatóan később jön DLC-vel). Röviden tehát bármennyire is jól hangzik, hogy megkapjuk New York élethű mását a játékban, lehet, hogy a játéktér közel sem lesz akkora, ami hosszútávon izgalmas és új maradna a játékosoknak. A másik nagy félelmem a fő küldetésvonal és a mellékküldetések mibenléte miatt ütötte fel a fejét. Ugyanis ha a fő küldetés nem lesz érdekes és a mellékküldetések is rövid úton repetitívvé válnak a harcokkal egyetemben, akkor az szintén feledhetővé teszi majd a játékot. Végül a többjátékos mód. Könnyen elképzelhető, hogy ez csak a béta miatt van, ugyanakkor a legizgalmasabbnak hangzó PVP zónában a Dead zone-ban tett kalandozásom során nem különösebben voltam elájulva. Ezen a részen tanyázik a többi játékos, akik bármikor rajtunk üthetnek és galád módon elszedhetik mindazon cuccunkat, amiket nagy nehézségek árán sikerült beszereznünk a zónában. Ezzel szemben a játékosok meglehetősen “békések” és együttműködőek voltak, ami nagyban csökkentette a jelen esetben kívánatos stressz faktort. Elméletben nagyon jól hangzik, hogy itt a játékosoknak egyszerre kell összefogni a jó loot reményében és utána egymás torkának esni, de könnyen lehet, hogy a gyakorlatban nem fog olyan izgalmasan festeni ez a történet. Arról nem is beszélve, hogy már most sokan CSALNAK a többjátékos módban (örök élet, örök lőszer, speedhack stb…), amit ha nem javítanak ki, az megöli a játékot. Szóval a többjátékos részén is nagyon sok múlik majd a játéknak.

Végül néhány dolog, amik sokat segítenének a játék pozitív életpályáján a nyilvánvaló optimalizáláson és balansz változtatásokon túl. Sok érdekes és élettel teli helyszín, amiket érdemes felfedezni és bejárni. Érdekes loot-ok, amik nemcsak értékeikben de használatukban és vonzó tulajdonságokkal bírnak a játékos számára. PVP és PVE események, amik rendszeres aktivitást, kooperációt és hosszabb távú elköteleződést igényelnek a játékos részéről, ami miatt motivált lesz naponta benézni a játékba.

Összegezvén egy élvezetes játék lesz a Division, ami egyszerre nyújt majd szórakozást egyjátékos valamint többjátékos fronton egyaránt és vélhetően legitimálja majd az árát mindenkinek. Ellenben nem feltétlenül kell egy korszakalkotó játékot várni,  csupán egy jó játékot. A nagy kérdés csak az, hogy a játékmenet és az új tartalmak milyen hosszan lesznek képesek fenttartani a játékosok érdeklődését a játék iránt. Márciusban kiderül.