Aggályok a VR-al kapcsolatban

Az elmúlt években egyre több nagy cég kezdte el fejleszteni a saját VR megoldását és bár az eddigi eredmények nagyon meggyőzőek, mégis ennek ellenére félő, hogy az eszközök még jó ideig nem fognak a mindennapjaink részévé válni, ha egyáltalán mainstream eszközökké válnak majd. Jómagam is nagyon várom már, hogy az első kész termékeket kipróbálhassam különböző alkalmazásokkal, ugyanakkor vannak aggályaim ezek sikerességét illetően.

Sajnos közel sem biztos az, hogy az első generációs VR szemüvegek olyan jók lesznek, hogy az emberek napi szinten akarják használni őket vagy akár kiváltsanak más perifériákat (monitor, tv). Ezek pedig közvetlenül kihatnak arra, hogy a cégek további pénzt invesztáljanak-e majd a továbbfejlesztésükbe.

Az ún. “motion sickness” rosszullét gyakori jelenség a VR szemüvegek használata közben, ami nagyban képes korlátozni a használhatóságukat. Míg az ember órákon át képes ülni a TV/Monitor előtt, addig egy VR eszközzel akár már fél óra után fizikailag nem képes valaki tovább játszani, mert rosszul lesz vagy elfárad a szeme / nyaka.

A másik nagy proléma a kényelmi szempont. Bár a tervezők igyekeznek annyira kényelmessé tenni az eszközt, amennyire csak lehetséges, de lehet, hogy ez sem lesz elég ahhoz, hogy rávegyék az embereket arra, hogy hosszantartóan és rendszeresen használják őket. 1-1 alkalomra biztosan mindenki kipróbálja őket, ugyanakkor nem biztos, hogy valaki 8 óra munka / iskola után még 2-3 órát akar majd otthon egy szemüveggel a fején fejkörzést végezni a gép előtt. A 3D tévé felhasználók erre a legjobb példák. A technológia ott van mégis az emberek legtöbbje csak ritkán használja a hozzá járó polarizált szemüveggel és megmarad a normál TV élménynél. Ebből az analógiából kiindulva bizony a VR szemüvegeket is inkább csak alkalomadtán fogják használni az emberek.

Ezen felül bizonytalan, hogy a fejlesztő cégek mennyire fognak játékokat / alkalmazásokat készíteni a VR-hoz, hiszen számukra is még a szokásosnál is rizikósabb ennek a megtérülése. Biztosan lesz pár bevállalós úttörő, de vajon elegen lesznek-e ahhoz, hogy kellő mennyiségű program legyen az eszközökhöz, ami meggyőzőbben hat majd a vásárlókra. Ami bizonyos, hogy az első játékokon nagyon sok múlik majd a sikeresség szempontjából.

Végül az eszközök ára is meghatározó tényező lesz. Vélhetően nagyon sokan fogják megvásárolni őket első körben, ugyanakkor az első időszakban ezek biztosan luxus árucikkek lesznek ennek megfelelő árazással, amit nem mindenki fog tudni megengedni magának. Ráadásul ott van még az is, hogy az eszközök önmagukban nem fognak működni, így minden esetben kell mellé lennie még egy számítógépnek is, így csak egy drága kiegészítőként gondolhatunk rájuk (legalább is az első időkben).

A fentiek alapján úgy látom, hogy sok nehézséget kell leküzdenie a VR technológiának és emiatt megvan a lehetősége annak, hogy mégsem lesz olyan mainstream eszköz, mint mondjuk az okostelefonok, legalább is nem egyhamar. Lehet, hogy ehhez 15-20 évre lesz szükség, mire kiforr a technológia és az emberek mindennapjai is hozzá idomulnak. Ami a lényeg, hogy ne kergessünk hiú ábrándokat, de ettől függetlenül nekem továbbra is tetszik a koncepció és remélem, hogy működőképes lesz a következő 5-6 évben.