Az elmúlt időszakban többször is felreppent a hír, hogy a Google készül felvásárolni a Twitch-et, ám a minap a Twitch vezérigazgatója hivatalos közleményben tájékoztatta a népet arról, hogy az Amazon vásárolta fel a Twitch-et. Amit kiemelt, hogy ez több anyagi erőforrást és támogatást jelent majd a számukra, hogy egy olyan hatalmas cég, mint az Amazon áll majd mögöttük és közben megőrizhetik a függetlenségüket és az eddigi szellemiségüket. Röviden sok pénzük lesz és folytathatják úgy tovább a stream portál üzemeltetését, ahogyan ők akarják.
Érdekes új fejlemény. Több információ jelenleg nincs a tranzakcióról, de a már megkezdett változtatások is valószínűleg ezt az átmenetet kívánták szavatolni. Vélhetően még több változtatás érkezik majd a jövőben, hiszen az Amazon is szeretné, hogy megtérüljön a befektetése, de erről sincs még több információ.
Így a Google monopol helyzetétől sem kell már tartani ezen a fronton, bár az még kérdéses, hogy mit lép majd ezek után a Youtube. Viszont az nagyon jót tesz majd az Internetes szférának, hogy a Youtube-nak lesz konkurenciája ezen a fronton, és emiatt mind a két platform próbálja majd túllicitálni a másikat jó funkciók terén, amiből ők is és mi is profitálunk majd. Bízzunk benne, hogy a Twitch valóban szabad kezet kap az új tulajdonosoktól, és a hatalmas tőke háttérrel még jobb lesz a portál.