Februári tervek

Alig emésztettük meg a karácsonyi beigliket és már február van, én pedig most is szeretném előre vetíteni, hogy mire számíthattok a következő 4 hétben. Azt persze nem tudom 100%-ra garantálni, hogy így is lesz, de azért majd megpróbálom 🙂

Először is lehet, hogy lesz újra munkahelyem, ami azt jelenti, hogy hetente minimum 45 órával kevesebb időm jut majd a csatornára. Szerencsére a mostani “napi 1 videó” formátum úgy vettem észre, hogy jól működik, és ezt akár munka mellett is fogom tudni tartani, de ha esetleg lesz kihagyás, akkor tudjátok, hogy mi miatt. Bocsi, valamiből élni kell 😛

A hónapban nekiesem a Stranded deep-nek, amiből több videó is várható majd és érkezik az Evolve, amiről szintén szeretnék pár felvételt a különböző szörnyekről és kasztokról a szokásos bemutatón túl. Emellett a Dying light is elő fog még kerülni párszor.
A korai még és első benyomás videók sora is tovább fog szaporodni ebben a hónapban is, bár január végén sikerült igen sok játékra szert tennem a készítők kedvességének hála, hogy biztosítottak nekem sajtó példányokat, így ebben a hónapban inkább a meglévő játékokra fogok koncentrálni vagy azok frissítéseire.
A Gamer filó, Játék hírek, Hearthstone és Heroes of the Storm pedig heti rendszerességgel jönnek majd továbbra is, a hónap utolsó hetén pedig ismét élőben beszélgetünk majd. Ezekkel nagyjából szerintem le is fedtem az egész hónapot, ha bármi ezek mellett beficcen, az csupán a véletlen műve 😀