Jön a World of Warcraft Legion

A Blizzard leleplezte a World of Warcraft következő kiegészítőjét, mely röviden és tömören a Legion alcímet viseli. Megjelenési dátum még nincsen, de a bejelentésben napvilágot látott számos újítással igyekeznek vissza édesgetni a rajongókat egy újabb kaland erejéig. Nézzük is, hogy mire számíthatunk majd a Lángoló légió érkezésével….

A történet szerint a Légió visszatér Azeroth-ra és egyetlen célja, hogy feltámassza / megidézze Sargeras-t a Légió urát, és meglepő módon a játékosokra hárul ama megtisztelő feladat, hogy meggátolják ezt. Nem mennék bele részletesen a történet elemzésébe, de Lore szempontjából megint csak intenzív lesz a játék és számos csavarra lehet számítani. Kezdésnek visszatér Illidan, itt lesz Gul’dan és Khadgar is, de Sylvanas, Maiev és a nagák is nagy szerepet kapnak majd a démon hordák mellett. Röviden maga a történet alakulása már önmagában érdekfeszítő.

Nézzük meg röviden, hogy a sztori mellé milyen újítások érkeznek.

 

Demon Hunter kaszt

Sárkány ellen sárkányfű, így a démonok ellen jönnek a démon vadászok, akik közelharci DPS / Tank szerepet töltenek majd be, és elég durván néznek ki. Mobilisak lesznek, látnak a falon át és képesek lesznek átváltozni démonná is. Még nem tudni, hogy mely fajok fognak tudni démonvadász kiképzést kapni, ahogyan azt sem, hogy milyen szintről indulnak majd. Annyi biztos, hogy egy rég várt és áhított kaszt kerül be most végre a játékba, amit vélhetően nagyon sokan fognak majd kipróbálni vagy átváltani rá fő karakterként.

 

Artifact fegyverek

Rögtön a kiegészítő induló küldetésében szerezhetjük majd meg a kasztunknak és talentünknek megfelelő legendás ereklyét, mely végig kísér majd minket a kiegészítőben. Csak példaként a paladinok megkapják az Ashbringer-t, de a Death Knight kaszt a Frostmourne darabjaiból fog tudni magának új kardot kovácsolni, a Shamanok pedig megkapják a Doomhammer-t. A fegyvert utána különböző módokon (küldetések teljesítése, pvp, insta, raid, stb…) lehet majd fejleszteni, ami különböző passzív és aktív képességeket ad majd a karakterünknek. Továbbá a külsejét is alakíthatjuk majd, így minden fegyvernek számos variációja lesz, és egyik durvábban néz ki, mint a másik. MI EZ HA NEM EPIC?

 

Broken Isles

Szokás szerint kapunk új zónákat, amik meglepő módon most hírtelen előkerültek a semmiből a játékosok számára, még akkor is, ha mindig is ott voltak 😛 Az új terület a Broken Isles lesz, ahol maga az invázió is zajlik majd. Meglepő módon itt is lesz egy Világ fa és sok-sok rég elfeledett hely, amik készen állnak arra, hogy felfedezzük és loot-oljuk.

 

Kaszt specifikus rendházak és követők.

A Garrison rendszer után újabb személyes szentélyt kapunk majd a kasztunknak megfelelően, ahol várhatóan sok tennivalónk lesz minden nap 🙂

 

És a kötelezők

  • Max. szint 110
  • Több új insta / raid
  • Új World bossok
  • Átalakított PVP rendszer
  • Új transzmogrifikációs rendszer
  • Új szoviális funkciók
  • Karakter boost 100-as szintig.

A fentiek alapján összességében elmondhatom, hogy újabb jó kiegészítő van a láthatáron, ami talán újra vissza fog csábítani a játékba néhány hétre, és ezzel vélhetően nem vagyok egyedül. A történet érdekes, az újítások izgalmasak és messze elegendő tartalmat kínál a játék az áráért. Ugyanakkor van egy olyan érzésem, mintha ez amolyan elkeseredett utolsó erőbedobás lenne a Blizzard részéről, hogy valami grandiózus fináléval próbálja meg visszacsábítani a játékosait még egy lezáró kiegészítő erejéig, mielőtt végérvényesen lealkonyul a WoW és az MMO korszaka. Pár év múlva kiderül, hogy igazam volt-e vagy sem.