Ori and the blind forest bemutató

Az Ori and the blind forest az elmúlt évek egyik legszebb videó játéka minden értelemben. Lehengerlően szép vizuális és hang effektek, melyek mellé nagyon jó történet és játékmenet párosul. Egyszerűen minden tökéletesen passzol benne és olyan egészet alkot, amit csak nagyon kevés játéknál tapasztaltam eddig. Meglátszik, hogy a készítő Moon studio 4 évet dolgozott rajta, mert egy olyan játékot raktak össze, ami emlékezetes marad bárki számára, aki játszik vele.

Noha az ábrázolás rajzfilm szerű, mégis a felnőttek is ugyan úgy élvezni fogják, mint a fiatalabbak. A készítők olyan régebbi játékokból és mesefilmekből merítettek ihletet, mint a Ghibli stúdió munkássága, Zelda, Metroid, amik akkor élték fénykorukat, amikor ők gyerekek voltak.  Ezeknek a hangulata számos ponton érződik is a játékban és anélkül tárja elénk érzelmek egész palettáját, hogy akárcsak egyetlen emberi szó elhangzana a játék során.

De ne tévesszen meg senkit a kedves ábrázolásmód. Az Ori egy kőkemény ügyességi platformjáték, amiben lesznek részek, amiket több tucatszor fogunk újra kezdeni, mire sikerül túljutnunk rajta. Mégis, valamiért nem frusztrálóan hat ez a játékosra (rám legalább is nem így hatott :P), hanem újra és újra nekifut, míg végül siker koronázza a próbálkozásokat. Ebben sokat segít a mentési rendszer, ami egyébként az egyik fő képességünk is egyben, nomeg a fantasztikus hangulat és játékélmény. A játék rövidsége ne tévesszen meg senkit, mert bátran merem állítani, hogy az Ori 7-8 órája sokkal tartalmasabb lesz, mint más 20-30 órás videójáték együttvéve.

Egy szó mint száz, az Ori egy mestermű lett véleményem szerint, amit mindenkinek csak ajánlani tudok, hogy próbáljon ki.