Tag Archives: dead space

Dead Space 3 bemutató

A Dead space széria utolsó tagjához érkeztünk. Sajnos ez sem ment gond nélkül, mert valamiért folyamatosan programhibát kaptam az indítást követően, de végül sikerült megoldani a dolgot úgy, hogy offline mentem az Origin-on (nem tudott rácsatlakozni a játék a szerverre). Nem túl rózsás kezdet, de szerencsére a játék maga nagyon jól muzsikál, bár a horror vonalat igencsak háttérbe szorította az a töménytelen akció áradat, amit a játék az első pillanattól kezdve a nyakamba öntött dézsa számra. Mindent összevetve egy jó játékot tisztelhetünk a Dead space 3 személyében, bár vannak apróbb dolgok, amik szúrhatják az ember szemét (mikrotranzakciók, történeti DLC, horror hangulat háttérbe szorítása).

Én nagyon vártam a játékot, de vártam a vásárlásával, míg végül a Sim City fiaskó miatt ingyen kaptam meg az EA-től, akik kárpótolták ezzel a vásárlóikat a Sim City indulása közbeni kellemetlenségek miatt. Valamiért idáig parlagon hagytam a játékot pár óra játék után, de most, hogy lenyugodtak a kedélyek és én sem feltétlenül ragaszkodom már a horror irányzathoz, sokkal élvezetesebbnek találtam, mint elsőre.

Dead space 2 bemutató megérkezett

Miután sikerült elhárítanom a technikai problémákat máris belevetettem magam a Dead space 2 bemutató elkészítésébe.
A sorozat második része nyit a mainstream felé de ennek ellenére megfelelő arányban adagolja az akció és a horror elemeket és néhány apróbb újítást is visznek a játékba. Azért nem kell nagy dolgokra számítani, új eszközök, 1-2 új nekromorf és többjátékos mód. Amit még nagyon jónak tartok benne, az a történet, ami miatt mindenképp megér egy alapos végigjátszást (nem-nem lesz végigjátszás a csatornán, azt mindenki maga vigye véghez privátban) 😛

Dead space 2 – késik picit a bemutató

A Dead space első részét nemrég mutattam be nektek, és adja magát a dolog, hogy jöjjön a második részről is egy videó. Sajnos erre picit várni kell, mert a játékot újra be kell aktiváltatnom Origin-en, ami kis időbe telik. Már felvettem a kapcsolatot a Supporttal, akik remélhetőleg pár napon belül hozzáadják a játékot az Origin fiókomhoz, ami után jön majd a betekintés videó 🙂

Erről azért is írok külön, mert feltehetően más is járhat hasonló cipőben, hogy egy régebben megvett játéka eltűnik a fiókja alól, vagy be kell újra aktiválni, mert amikor megvette ezt még nem tette meg (Stand-alone verzióban játszott, nem létezett az Origin stb…). A teendő ilyenkor, hogy írni kell az EA ügyféltámogatásnak egy üzenetet, amiben csatoljátok a termékkódot és ha tudjátok, a vásárlás és első aktiválás dátumát, majd megkéritek őket, hogy adják hozzá a választott Origin fiókotokhoz a játékot. Tapasztalatom szerint pár napon belül válaszolnak (max. 14 nap) és van magyar nyelvű support, akiknek nagy respekt 🙂 Természetesen más ügyekben is őket kell keresni, ami EA játékokkal és szolgáltatásokkal kapcsolatos.

Update (ápr. 8.): Rövid levelezés után újra aktiválták a terméket a fiókom alatt, így hamarosan érkezik a bemutató. Köszönet érte Zsoltnak az EA élménycsoporttól 😉