rise of tomb raider

Xbox one exkluzív lesz a Rise of Tomb raider

Az idei E3 egyik számomra figyelem felkeltő bejelentése volt, hogy bár csak 2015 év végén, de érkezik az új Tomb Raider, ami a 2013-as Tomb Raider folytatása lesz. Mondanom sem kell, mennyire szerettem az új részt, és függetlenül attól, hogy sokat kell még várni az új epizódra, de nagyon örültem, hogy jön a folytatása, és szerintem ezzel nem voltam egyedül.

Sajnos az öröm eddig tartott, mert a Crystal Dynamics (fejlesztők) mai Microsoft Gamescom tájékoztatóján hivatalosan is megerősítette, hogy a kézsülő Rise of Tomb Raider Xbox one exkluzív lesz. Azt még nem lehet tudni, hogy csak időzített exkluzivitásról van szó (tehát előbb jelenik meg Xbox-ra, és csak utána minden más platformra) vagy teljes exkluzivitást kap a játék Xbox one-ra.

Szerencsére időközben kiderült, hogy csak időzített exkluzivitásról beszélhetünk, és később várható, hogy a többi platformra is megjelenik a játék.

A magyarázat az volt, hogy a Microsoft már 2011. óta támogatja és mögötte áll a TR fejlesztésének ($$$) és erre a támogatásra ($$$) szeretnék építeni az új játékot, ami kizárólag Xbox-ra jelenik majd csak meg másfél év múlva.

Én személy szerint nagyon nem örülök ennek a bejelentésnek. Az új Tomb Raider egy jó játék volt, ami több millió példányban kelt el. Egy sikeres játékról van szó….vagy mégsem?

A készítők oldaláról a fejlesztési költség az egekbe rúgott, és a játék csak lassan hozta be annyira az árát, hogy pénzügyi szempontból is sikeresnek könyveljék el a készítők…… de behozta. Vicces, hogy egy olyan játék, amely mára több mint 6 millió példányban kelt el majdnem bukásnak lett elkönyvelve, mert az első pár hónapban “csak” 3,4 millió példányt vettek meg. Úgy tűnik, a következő résznél nem akarnak “kockáztatni” a készítők és biztonságosan csak 1 platformra fejlesztenek.

Ha tippelnem kéne, a konzol versenyben (és még mindig az a fránya konzol háború) előnyre törekvő Microsoft kivásárolta az exkluzivitást. A készítők részéről ez egy biztonságos megoldás, hiszen ez biztos pénzt jelent nekik, így számukra garantált a pénzügyi megtérülés, és kevesebb lesz a munka is a játékkal, hiszen csak 1 platformra kell fejleszteni.  Bár ez tényleg csak találgatás a részemről, de szomorú, hogy a AAA-s (tripla á) játékok már csak így működnek. Első helyen a pénz, a pénz és a pénz és majd csak utána jön, hogy egy jó játékot kellene ALKOTNI.

Várhatóak lesznek a hatalmas sírások és anyázások a fórumokon, de pénz beszél, kutya ugat. Az egyetlen dolog, amiben még lehet reménykedni, hogy az új rész olyan jól teljesít majd, hogy a készítők bevállalják a “kockázatot” és kiadják később más platformokra is a játékot vagy pár hónappal később megjelenik a játék más platformokra is, csak ezt elfelejtették hozzátenni. Reméljük így lesz, ha meg nem, akkor legalább másra költheti a PS4 és PC tábor a játékra szánt pénzét. Mindenesetre sajánlatos, hogy most már azzal próbálnak eladni egy konzolt, hogy játékosok tízezreit fosztják meg a játékélménytől ideiglenesen, ha nem az ő terméküket használják.