A legutóbbi PlayIT kritikám után úgy érzem az a korrekt, ha leírom a tapasztalataimat a legutóbbi budapesti PlayIT-tel kapcsolatban is. Röviden a legtöbb felhozott állításom helytálló maradt a számomra. A rendezvény elsősorban a fiatalokat célozza, a legtöbb kiállított dolog már ismerős volt a megelőző évekből, voltak helyenként igen nagy furcsaságok a szervezésben és a különféle vásárolható cuccok most is hatványozottan nagyobb hangsúlyt kaptak minden más tartalommal szemben. Ugyanakkor hozzátenném, hogy szerencsére volt fény az alagút végén. Az E-sport rendezvények jók voltak, ki volt állítva néhány megjelenés előtt álló játék demója (South park, For honor, Steep, Horizons: Zero Dawn), voltak jó témák a Mozdulj Gamer színpadon (bár itt is a korábbi témák jöttek fel újra zömében) és a nap végén egy koncertet is adott az RGB együttes.
Számomra “A” legnagyobb élmény az esti Video Games Live koncert, ami fantasztikus volt. Remek játékok kiváló zenei betétjeit hallhattuk parádés színpadi produkció keretében, amihez fokhatót még nem igen láttam. Final Fantasy VII, WoW, Journey, Kingdom Hearths, Skyrim….csak hogy párat említsek az esti repertoárból. A koncert annyira meggyőző volt, hogy még a videó játékok iránt abszolút érdektelen párom is remekül érezte magát rajta és már most tudjuk, hogy jövőre is megyünk. Pont az ilyen élményeket hiányolom a PlayIT-ről. Olyan látnivalókat és produkciókat, amik érdekelnek és meggyőznek arról, hogy legközelebb is ott a helyem. Mondjuk sokat elmond az is, hogy az átlag életkorra a VGL-en +10 évet rátehetünk a PlayIT-hez képest. 🙂
Remélem, hogy a rendezvény egyre jobban nyit majd a felnőtt generáció irányába és több érdekes, exkluzív, nívós színpadi produkció is helyet kap majd a repertoárban a gyerekeknek szánt tartalmak mellett. Addig is várom a következő VGL-t.