Októberi menetrend

Megint egy hónappal közelebb kerültünk az év végéhez, és már október van. A nyár és a jóidő lassan tovaszáll, miközben jönnek az év végi játék megjelenések és a dolgos hétköznapok. Szeptemberben érezhetően mindenki visszafogottabb volt Youtube tekintetben, de az októberi hónap már sok izgalmas dolgot tartogat, így egy pörgős hónapnak nézünk elébe. 

csontigaming mondoconRögtön a hónap elején teszek egy kis kirándulást Csehországba a Road to Blizzcon-ra, amiből szeretnék majd egy rövid beszámoló videót is készíteni. Az őszi Mondocon-ra is megyek és arról is időben szólni fogok, hogy pontosan mikor és hol leszek megtalálható rajta. Igyekszem úgy intézni, hogy lehetőség szerint meg tudjatok találni a tömegben, mert a múltkor sikerült túl jól álcáznom magamat 😀

első látásra csonti gamingSok – zömében indie – játék van tervben, amiket ki szeretnék próbálni a hónap folyamán. Ezek között ott figyel a Beyond Earth Rising tide és az Act of Aggression is, így az újdonságra vágyóknak lesz miből csemegéznie ha minden a terv szerint alakul. Itt megjegyezném, hogy előfordulhat kis változás az “Első látásra” videók koncepcióját illetően. Ez az a rovat, amin belül mindenféle előzetes tapasztalat nélkül próbálok ki és mutatok meg új játékokat, sokszor elsőként a magyar videósok közül. Ez maga után vonja, hogy bénázom, nem tudok sok mindent, de a reakcióim őszintén reprezentálják, hogy mit kínál a játék az első néhány percben. Ugyanakkor bizonyos játékok tekintetében úgy érzem, hogy a játék túl komplex ahhoz, hogy első nekifutásra értékelhető tartalmat tudjak készíteni belőle vagy igényel némi technikai felkészülést. Ezért elképzelhető, hogy 1-1 játékot némi tapasztalat bírtokában mutatok majd meg nektek, így bár nekem már nem “első látásra” lesz az adott program, de nektek még igen továbbá a videó is informatívabb lesz a számotokra. Ha ilyen lenne, azt úgyis mondom majd a videóban, de szerintem ti is észre fogjátok venni 🙂

taurenchieftainHearthstone fronton változatlanul jönnek a videók. A visszajelzéseitek alapján nagyon tetszett az arénázás, így abból is várható majd 1-2 menet de természetesen jönnek a pakli bemutatók, kihívások és a heti kocsmai verekedés is. Ha minden jól megy, akkor az új játékok és a Hearthstone videók fogják egymás váltani a hónap folyamán. Szeretnék továbbá néhány “elmélkedősebb” Hearthstone videót is készíteni, amik során kifejtem 1-1 téma kapcsán a nézeteimet vagy elmesélem a tapasztalataimat. Ezek a témák a leggyakrabban feltett kérdésekből kerülnek majd ki, mint pl. “Hogyan kezdjek el játszani a játékkal?” vagy “Arénázni jobb-e vagy rangsorolt mérkőzéseket játszani?”.

3Nagyon szeretnék Heroes of the Storm közvetítéseket csinálni, vagy legalább videókat, hiszen lesznek új hősök is. Sajnos ez szeptemberben nem jött össze, de nem adom fel, így remélhetőleg sikerül októberben néhány videó erejéig foglalkozni a Heroes-al is. De ha mégsem jön össze, akkor átörökítjük a célkitűzést novemberre 😀

csonti gaming kjubcastHétfőnként változatlanul jelentkezik Sirius társaságában a Kjúbcast Gamer podcast, ahol kibeszéljük a játék világ aktuális híreit, valamint, hogy mennyi mindennel nem tudtunk játszani 😀 Ezen felül szeretnék legalább 1 Gamer filót is csinálni és a hétvégenként a játék híreket is szállítani nektek. Az utóbbi hetekben a hírek sajnos kicsit hiányosra sikeredtek és volt 1-1 kimaradt hétvége. Szerencsére a hétfői podcast keretein belül ki szoktunk beszélni sok érdekességet, így ha egy hétvége kimarad, akkor is a podcast alkalmával érinteni tudunk minden fontosabb hírt, így akiket érdekelnek ezek a témák, ez úton is javaslom nekik a Podcast hallgatását.

csonti gaming pimp my gamesÉlő közvetítések tekintetében a szeptember elég sűrű volt. Októberben kevesebb lesz az élő közvetítés idő hiányában, de ha mód van rá, ennek is szeretnék egy kis teret hagyni. Szeretném majd kiértékelni ezeknek a közvetítéseknek is a tapasztalatait, hogy optimalizálni tudjam a formátumot és a gyakoriságukat. Egy biztos, hogy a hónap végén biztosan lesz beszélgetős közvetítés, ahogyan eddig is 🙂

Összességében egy eseményekben bővelkedő és játékokban gazdag hónapnak nézek elébe, és remélem rajtam keresztül ti is 🙂