Category Archives: Csonti Gaming

Terveim 2016-ra

Nemrég visszanéztem az 1 évvel korábbi terveimet 2015-re. Ezek alapján kijelenthetem, hogy egy minden szempontból sikeres és tartalmas 2015-ös évet zártam le, ahol majdnem mindent és talán még többet is sikerült megvalósítanom az eredetlieg tervezetteknél. Most elérkezett az idő, hogy röviden vázoljam a 2016-os célkitűzéseimet a csatornával kapcsolatban azok számára, akiket érdekel. A többieknek meg legyen meglepetés 😛

Continue reading Terveim 2016-ra

2015 legjobb játékai

Idén is elérkezett az idő, hogy megosszam veletek, hogy mely játékokkal éreztem a legjobban magamat az idén. A lista természetesen nem lehet teljes, hiszen számos olyan jól sikerült játék volt, amivel nem volt lehetőségem játszani vagy nekem személy szerint nem tetszettek annyira, de pont ez a szép a szubjektivitásban. Azért többé kevésbé sikerült olyan játékokat beválogatnom ebbe a listába, amit objektívan mindenki kedvel, 1-2 kivételtől eltekintve. Remélem a következő év is hasonlóan sok jó játékot tartogat majd.

Decemberi menetrend

Túléltük a novemberi AAA rohamot és már a küszöbön állnak az ünnepek, amik lezárják ezt a pörgős 2015-ös évet. Arra gondoltam, hogy ennek örömére a decemberi hónapot kicsit könnyedebb tartalmakkal töltöm majd ki.  Ennek megfelelően várhatóak olyan “közönségkedvenc” játékokról videók, mint a Don’t Starve, Plague Inc. vagy 60 seconds. Remélem, ez mindenki számára örömteli hír 🙂

Kipróbálok még egy point and click játékot Rivers of Alice néven valamint készül már a Fallout 4 bemutató is. Fallout témában tervezek még a gameplay videókon túl 1-2 útmutatót is a talent rendszerről és az építkezésről. Természetesen lesz Hearthstone, hiszen még 2 szárny hátra van az új kalandból és a KjúbCast is jelentkezik még az idén legaláb 2-3 adással.

Ami még izgalmasabb lehet, azok az év végi Toplisták és összegzők, amikben számot adok az idei év számomra legjobb vagy legrosszabb játékairól. És ennél a pontnál szerintem vége is az évnek 🙂

Nagy vonalakban ezek a terveim a hónapra. Aki szeretné pontosabban nyomon követni, hogy mikor milyen videó várható, azok számára ajánlom a Trello oldalt.

Én és a Hearthstone

Az utóbbi időben észrevettem, hogy néhányan nem képesek napirendre térni afelett, hogy miért nem játszom a játékot “profi” szinten és miért csinálok “égbekiáltó hibákat”. Azon túl, hogy irigylem őket, hogy csak ennyi gondjuk van az élettel szeretnék tiszta vizet önteni újra a pohárba, és elmesélni a viszonyomat a Hearthstone játékkal, hogy ez a hangos kisebbség is megbékéljen. Sajnos van egy olyan érzésem, hogy ezt is csak pont azok nem fogják olvasni, akiknek igazán szólna, de ettől függetlenül leírom, hátha nem hiábavaló a dolog.

Continue reading Én és a Hearthstone

50000 elérve

A tegnapi nap folyamán csatlakozott az 50 ezredik feliratkozó a csatornához, és ezzel egy másfél éves célkitűzés teljesült. Ennek örömére készítettem nektek egy különleges videót, ahol többek között megmutatom, hogy milyen helyen készítem a videókat nap mint nap.

Köszönöm ez úton is mindenkinek a támogatást és a bizalmat a munkásságom felé. Az új cél 100 ezer és addig is igyekszem majd legalább ilyen színvonallal és alázattal készíteni az új tartalmakat.

Novemberi menetrend

Az októbert magunk mögött hagyva rohamos léptekkel közeledünk az év vége felé, és már nyakunkon van a november, ami hasonlóan pörgősnek ígérkezik. Noha a nemrégiben elkészült Trello oldalon már minden érdeklődő nyomon követheti a csatorna készülő tartalmait, de azért röviden most is előre vetítem, hogy mire lehet számítani ebben a hónapban.

Continue reading Novemberi menetrend

Elérhető a Csonti Gaming Trello oldal

Egy ideje használom a Trello nevű oldalt a különböző ötleteim és projektjeim vezetésére és most úgy gondoltam, hogy veletek is megosztanám ezt. Ennek lényege, hogy az igazán lelkes és érdeklődő nézőim számára teljes betekintést engedjek a csatornát érintő terveimbe és munkálataimba. Nem mondhatjátok, hogy nem játszom nyílt lapokkal és bízom benne, hogy sikerül valamennyire redukálni a “mikor lesz” típusú kérdéseket is (naív vagyok) 🙂 Számomra nagy segítség az oldal, mert átlátható és könnyen kezelhető az dolgaim managelésére. Remélem nektek is tetszeni fog ez a fajta betekintési lehetőség a színfalak mögé.

A Trello oldalam 2 részből áll. A Csonti Gaming tábla tartalmazza azokat a projekteket, amiket tervezek, amiken aktuálisan dolgozom, vagy már elkészültek. Itt lehetősége van bárkinek szavazni az egyes témákra az “Ötletek” listában, így látni fogom, hogy melyikre lenne nagyobb érdeklődés és ennek tükrében fogom őket tudni priorizálni.

A másik tábla a “Nézői javaslatok és visszajelzések” címet viseli. Az itt lévő témákhoz bárki hozzászólhat, akinek van regisztrált Trello fiókja. Itt értelem szerűen videó ötleteket várok és visszajelzéseket. A Q&A listába pedig a jövőbeli kérdez-felelek videókhoz fogok kiírni témákat, ahova szintén lehet majd kérdéseket küldeni. Fontos, hogy attól még, hogy valaki itt kér/javasol valamit, az nem jelenti azt, hogy az meg lesz valósítva, ugyanakkor sokkal könnyebben fogom tudni rendszerezni a dolgokat, és ha szimpatikus egy ötlet, azt át fogom emelni a tervezett dolgaim közé is.

Remélhetőleg ezzel az extra platformmal sikerül még jobban közelebb hozni az igazán lelkes nézőimet és kielégítenem a kíváncsiságotokat a csatorna tartalmait illetően. Az oldalt naponta akár többször is frissítem, így érdemes lesz nézegetni. Ha esetleg valaki EZEN A LINKEN keresztül regisztrál magának Trello fiókot, akkor tud segíteni abban, hogy az oldalt még szebbre tudjam varázsolni. Jó böngészést. 🙂

Mondocon menetrend

Idén ősszel is meghívtak a Mondocon-ra, ami Október 17-18 kerül megrendezésre a Hungexpo területén, és számos érdekes programmal kecsegtet. A nyári eseményt nagyon élveztem, és remélem most sem lesz másként.

Jómagam csak Október 18-án, vasárnap tudok kimenni a rendezvényre, így akik szeretnének ott találkozni velem, azok csak vasárnap keressenek a tömegben.

A nyári tapasztalatokból okulva, ami után sokan mondtátok, hogy nem vettetek észre a tömegben (túl jól vegyülök :P) úgy gondoltam, hogy előre kitűzök néhány időpontot, hogy mikor merre leszek megtalálható, így talán könnyebben rám akadtok.

9:00-11:00 – Megérkezem a helyszínre, és körbejárom. Ha nem szakad az eső / hó, akkor a főbejárat előtti szabad térnél is időzök majd ezen idő alatt.

mondocon map2

 

11:00-12:00 – A D épületbe megyek Hearthstone-n nézni.

mondocon map

 

12:00-13:00 – Megnézem a Cosplay-t a Nagyszínpadnál.

14:00-14:30 – Kinézek picit megint levegőzni a főbejárat előtti placcra.

14:30 – ???? – Visszamegyek a D-épületbe játékokat nézni.

Remélem ezzel tudtam segíteni rám akadni. Gyertek oda nyugodtan, nem harapok, beszélgessünk egy jót, főleg ha Cosplay-ben vagytok és méginkább ha cosplay-es lányok vagytok 😛 A nyári tapasztalatok alapján várhatóan valahol tábort fogok ütni, ahol nem esik és nincs hideg, és akik ott vannak, azokkal sokat beszélgetünk meg e-sportot nézünk.

Októberi menetrend

Megint egy hónappal közelebb kerültünk az év végéhez, és már október van. A nyár és a jóidő lassan tovaszáll, miközben jönnek az év végi játék megjelenések és a dolgos hétköznapok. Szeptemberben érezhetően mindenki visszafogottabb volt Youtube tekintetben, de az októberi hónap már sok izgalmas dolgot tartogat, így egy pörgős hónapnak nézünk elébe.  Continue reading Októberi menetrend